Helyben igényelhető a személyi igazolvány
Mostantól Csíkszentsimonban is igényelhető személyi igazolvány: a személynyilvántartó iroda napi 16 ügyfelet fogad előzetes online időpontfoglalás alapján.
Szerda óta Csíkszentsimonban, a Fő út 480. szám alatti irodában helyben igényelhető személyi igazolvány. Egyelőre 9–13 óra között lehet online időpontot foglalni, és napi 16 személyt fogadnak – hangzott el a személynyilvántartó iroda tegnapi megnyitóján.
– Online lehet időpontot foglalni, de helyben, sorban állva is lehet a személyazonosító okmányokat igényelni. Az irodában bevezetik az igénylő adatait, és a fotót is elkészítik
– magyarázta Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere a sajtó képviselői és a környező települések meghívott polgármesterei jelenlétében. Megjegyezte, hogy a csíkszentsimoniaknak és az alcsíki térség lakosságának szánt helyi ügyintézési lehetőség gondolata már 2023 januárjában megfogalmazódott – a szükséges tanácshatározatokat elfogadták, a működési engedélyt megkapták, de az elektronikus személyi bevezetésével a rendszer megváltozott, és az iroda munkatársai meg kellett tanulják annak használatát is.
Az irodát önerőből hozták létre, az önkormányzat vásárolta és rendezte be az ingatlant erre a célra. Az elöljáró megköszönte azok munkáját, akik hozzájárultak az új szolgálat létesítéséhez, így a csíkszeredai városháza és a megyei személynyilvántartó közszolgálat munkatársainak is.
– A kollégák felkészültek, az iroda működik, a szakmai együttműködésre pedig a továbbiakban is számítunk
– mondta a polgármester, megjegyezve, hogy a beruházással három új munkahelyet teremtettek a községben.

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere szerint a kezdeményezés példamutató más települések önkormányzatai számára, hiszen a cél az, hogy a közszolgáltatások minél közelebb kerüljenek a polgárhoz.
– Bár Csíkszereda központi szerepet tölt be, a vidék megerősítéséhez elengedhetetlen, hogy az ilyen intézmények helyben is működjenek
– fűzte hozzá Becze István, a Csík Területi RMDSZ ügyvezető elnöke.

