Használható a futópálya
Újra használható a nagyközönség számára a Burus Csaba Sportpark, tegnap reggeltől a sportolni vágyók igénybe vehetik a futópályáját. A sportparkot az edzőpályák bővítése miatt zárták be és az újranyitást követően egy új nyomvonalat alakítottak ki a szaladók számára.
Újra megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a csíkszeredai Burus Csaba Sportpark, tegnaptól a szaladók megint használhatják a futópályát. A sportlétesítményt tavaly ősszel zárták le a nagyközönség előtt, miután a labdarúgó-edzőpályát négyszáz négyzetméterrel bővítették, így a korábbi futópálya egy részét fel kellett számolni.
A Burus Csaba Sportparkot 2022-ben adták át, a sportlétesítményben két szabványos labdarúgópálya van egy-egy lelátóval, öltözőkkel, az FK Csíkszereda felnőttcsapatai itt tartják edzéseiket, de itt játssza hazai találkozóit a női szuperligás gárda is. A focipályák körül építették ki a futópályát, aminek hossza mintegy hatszáz, szélessége pedig másfél méter.
Az FK Csíkszereda közleménye szerint a sportpark futópályáját hétfőtől péntekig: 8–10, valamint 16–20 óra, szombaton pedig 8–14 óra között használhatja a közönség, kizárólag saját felelősségre. A szabályzat szerint – amelyet a sportpark bejáratánál is kifüggesztetek – kerékpárral, rollerrel, görkorcsolyával, gördeszkával vagy más járművel a futópályára lépni tilos, akárcsak stoplis vagy futballcipőben használni azt. A füves labdarúgópályákra nem szabad belépni, a kerékpárokat pedig a kijelölt tárolókban kell elhelyezni. Hivatásos sportolók, sportszervezetek és egyesületek, oktatási intézmények és más szervezetek kizárólag az FK Csíkszeredával előzetesen megkötött megállapodás alapján használhatják szervezett formában a futópályát. Az erre vonatkozó igényeket a klub vezetőségéhez kell eljuttatni.
Az FK Csíkszereda fenntartja a jogot a nyitvatartás módosítására, illetve arra, hogy mérkőzések, sportesemények, rendezvények vagy más klubtevékenységek idején ideiglenesen felfüggessze a futópálya használatát – áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.



