Harc a négyes döntőkért
Lezárult a csoportkör a női kézilabda Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában is. A BL-ben kialakult az egyenes kieséses szakasz ágrajza, az EL-ben egyből a negyeddöntők következnek. A BL-ben három magyar és két román, az EL-ben pedig két magyar és egy román csapat harcol a továbbiakban a legjobbakat felsorakoztató négyes döntőkért.
A papírformának megfelelően a női kézilabda Bajnokok Ligája A csoportjának első két, vagyis egyből negyeddöntőt érő helyein a Győr és a két magyarral, Albek Annával és Vámos Petrával felálló francia Metz végzett. Az utolsó, 14. fordulóban a Győr tizenegy góllal verte a német Dortmundot, a Metz pedig meglepően simán nyert a végül a csoport harmadik helyén végző Esbjerg ellen. A csoport negyedik helyén 8 győzelemmel és 6 vereséggel a Besztercei Gloria végzett, de továbbjutott a 12 pontos Debrecen, és Szikora Melinda csapata, a 8 pontos Dortmund is, kiesett a norvég Storhamar és a montengrói Buducsnoszt Podgorica.
Bámulatos hajrá
A B csoportban elképesztő hajrát produkált a Bukaresti CSM. A Helle Thomsen által irányított fővárosiak utolsó nyolc BL-meccsüket megnyerve odaértek a második, negyeddöntőt érő helyre. A CSM 20 pontot összesített, akárcsak a végül a harmadik helyen végző Ferencváros, amely február 14-én hazai pályán öt góllal bukta el a románok elleni, sorsdöntő összecsapást. A csoport élén a 22 pontos francia Brest végzett, szintén továbbjutott a két dán, az Odense és az Ikast, valamint a horvát Podravka Koprivnica is, míg a szlovén Ljubljana és a norvég Sola búcsúztak a további küzdelmektől. A rájátszásra kényszerülő magyar csapatok közül a Ferencvárosra a Dortmund vár, míg a Debrecen az Odensével találkozik. Az egyből a negyeddöntőbe jutó Győri ETO a Debrecen párharcának győztesével találkozik a budapesti final fourért, míg a Fradi továbbjutása esetén a Metz-cel mérkőzhet a nyolc között. A románok közül Beszterce az Ikasttal meccsel, továbbjutás esetén pedig a Bresttel mérkőzhet meg a budapesti final fourért. A negyeddöntőben a Bukaresti CSM-re a Podravka – Esbjerg párharc továbbjutója vár. A negyeddöntőért zajló párharc első mérkőzéseit a március 21–22-i hétvégén, a visszavágókat egy héttel később rendezik, míg a negyeddöntőkre az április 18–19-i és a 25–26-i hétvégéken kerül sor.
Női kézilabda BL, a negyeddöntőbe jutásért: Dortmund – Ferencváros, Debrecen – Odense, Ikast – Beszterce, Podravka – Esbjerg.
A negyeddöntőben: Dortmund/ Ferencváros – Metz, Debrecen/Odense – Győr, Ikast/Beszterce – Brest, Podravka/Esbjerg – Bukaresti CSM.
Magyarok Grazban
Hiába jutott be három román csapat is a női kézilabda Európa Liga csoportkörébe, végül csak egy – a Bukaresti Rapid – lesz érdekelt a negyeddöntőben, miután Nagybánya és Brassó is csoportja harmadik helyén végzett, s így búcsúzott a további küzdelmektől. Ugyanakkor mindkét magyar induló túlélte a csoportkört: az Esztergom csoportelsőként, a Mosonmagyaróvár másodikként kvalifikált, s mivel a legjobb nyolc között egymás ellen játszanak, biztos, hogy lesz magyar együttes a grazi négyes döntőben.
Az A csoportban az utolsó játéknap dőlt el a továbbjutás sorsa. A német Thüringer csoportelsőként jutott tovább, miután idegenben hat góllal legyőzte a szebb időket is megélt norvég Larvikot, míg a második továbbjutó helyről a Mosonmagyaróvár – Nagybánya mérkőzés döntött. Nagybányán hattal nyert a Minaur, ám a sorsdöntő összecsapást nem engedte ki kezéből a Mosonmagyaróvár, végig vezetve kettővel nyert, így a Nagybánya harmadikként kiesett.
A B csoportban parádés teljesítményt nyújtott a kupaújonc Esztergom. Elek Gábor fiatal csapata az utolsó fordulóban már biztos csoportelsőként lépett pályára a német Blomberg-Lippe otthonában, ahol döntetlent játszott, így 9 ponttal csoportja élén végzett. Szintén továbbjutott a 8 pontos dán Nyköbing Falster, kiesett az egyaránt 4 pontos Lippe és a francia Chambrey Touraine.
A C csoportban a Bukaresti Rapid kikapott ugyan az utolsó körben hazai pályán a Lokomotiv Zágrábtól, ám így is a kvartett élén végzett, magabiztosan megelőzve a szintén továbbjutó horvátokat, valamint a norvég Tertnes Bergent és a német Oldenburgot.
A D jelű kvartettben a Brassói Corona hiába nyert az utolsó körben három góllal a lengyel Zaglebie Lubin ellen, csupán 7 pontot összesített, míg a továbbjutó helyeken a 9 pontos francia Dijon és a 8 pontos dán Viborg végzett.
Női kézilabda EL, negyeddöntők: Nyköbing Falster HB (dán) – Thüringer HC (német), Mosonmagyaróvár – Esztergom, Viborg HK (dán) – Bukaresti Rapid, Lokomotiva Zágráb –Jeanne d’Arc Dijon HB. A párharcok első mérkőzéseit március 21–22-én, a visszavágókat március 28–29-én rendezik.

