Györgydeák negyedszer, Bartalis harmadszor
A teqballos Györgydeák Apor zsinórban negyedszer, a hódeszkás Bartalis Henrietta pedig harmadszor lett Székelyudvarhely legjobb férfi, illetve női felnőtt sportolója. A mára már nevet változtató Futsal Klub Székelyudvarhely kapta az év csapatának járó díjat, továbbá az asztaliteniszezők szakvezetője, György Szilárd az év edzőjének járó kitüntetésben részesült a csütörtök esti székelyudvarhelyi sportgálán.
Idén is a bethlenfalvi Areo Events rendezvénysátrában tartották meg február 26-án, csütörtök este a székelyudvarhelyi sportgálát. A Székelyudvarhelyi VSK, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatallal és a Visit Harghita által közösen szervezett rendezvényen tizennégy kategóriában összesen 36 díjat osztottak ki, a város sportéletének kiemelkedő szereplőit ünnepelve.
Elsőként a VSK Udvarhely igazgatója, Mester Zoltán köszöntötte a jelenlevőket, majd Szakács-Paál István polgármester és Bíró Barna-Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke szólt az egybegyűltekhez. Beszédeikben a sport közösségformáló erejét, valamint az elmúlt év nemzetközi és hazai sikereinek jelentőségét hangsúlyozták.
Az év legjobb férfi sportolója idén is Györgydeák Apor lett. A világelső teqballos sorozatban negyedszer vehette át az elismerést, ami jól mutatja tartós dominanciáját sportágában. A decemberi, székelyudvarhelyi rendezésű világbajnokságon két aranyérmet szerzett, ezzel megduplázva vb-címei számát és újabb mérföldkövet állítva pályafutásában.
A nőknél Bartalis Henrietta győzelme ezúttal sem volt kérdéses. A székelyudvarhelyi születésű, jelenleg a csíkszeredai VSK színeiben versenyző hódeszkás azzal írta be magát végérvényesen a város sporttörténetébe, hogy kvalifikálta magát az idei téli olimpiai játékokra. Harmadik alkalommal lett Székelyudvarhely legjobb női sportolója, megerősítve helyét a helyi élmezőnyben.
Az év csapatának a bajnoki ezüstérmes és Román Kupa-győztes Futsal Klub Székelyudvarhelyet választották. Az együttes ősztől – a városi sportklub égisze alatt – új névvel folytatja szereplését a teremlabdarúgó-bajnokságban. A Székelyudvarhelyi ISK-SZAK végzett a második, a Székelyudvarhelyi FC pedig a harmadik helyen.
Az év edzője díjat György Szilárd, a Székelyudvarhelyi Asztalitenisz Klub játékos-edzője érdemelte ki, aki hosszú évek óta meghatározó alakja a helyi asztalitenisznek, és nemcsak versenyzőként, hanem szakvezetőként is eredményesen dolgozik. Demény Norbert (labdarúgás), illetve Ilyés Szabolcs (teqball) kapta a második, illetve harmadik díjat.
A felnőtt kategóriák dobogósai között a férfiaknál Györgydeák mögött Gergen Zoltán birkózó és Tamás Szabolcs asztaliteniszező végzett, míg a nőknél Bartalis mögött Kerekes Éva kézilabdázó és Balogh-Lőrincz Bernadett alpesi síző kapott elismerést.
Az utánpótlás-kategóriákban ismét több sportág képviselői állhattak dobogóra. Az év utánpótláscsapata címet megosztva a Székelyudvarhelyi ISK ifjúsági 3-as lány kézilabdacsapata és az ISK U15-ös asztalitenisz-csapata érdemelte ki, megelőzve a birkózószakosztályt és az U14-es lány atlétaváltót.
Az év utánpótlásedzője Bálint Aliz (kézilabda) lett, Katona László (birkózás) és Bartus Attila (atlétika) előtt.
Az ifjúsági sportolók mezőnyében a lányoknál Pethő Réka jégkorongozó végzett az élen, Lukács Renáta atléta és Elekes Lilla labdarúgó előtt. A fiúknál a birkózó Lőrincz Balázs és Lőrincz Magor testvériesen osztoztak az első díjon, a második Toró Dávid asztaliteniszező, a harmadik Szikszai Csaba Izráel atléta lett.
Az év fogyatékkal élő sportolója ezúttal is Veress Erna úszó lett, aki kitartásával és eredményeivel példát mutat a sportközösség számára.
Életműdíjjal ismerték el Bán-Széll István munkásságát, aki játékosként és edzőként egyaránt jelentős szerepet vállalt a jégkorongban és a gyeplabdában, ma is aktívan részt vesz az utánpótlás-nevelésben.
Különdíjban részesült Bartus Virág lovasoktató, Vári Ferenc autóversenyző, Gál László kézilabda-játékvezető, Karamán Géza és Karamán Ibolya bowlingedzők, valamint Katona Zsolt birkózóedző.
Elismerést kapott a városi utcabajnokság kezdeményezése is.
Az év sportpillanatának a székelyudvarhelyi teqball-világbajnokságot választották, amely nemzetközi szinten is reflektorfénybe állította a várost. A közönségkedvenc díjat a Székely Medvék szurkolói csoport vehette át, amely évek óta meghatározó szereplője főleg a hazai mérkőzések hangulatának.

