Etetőkkel óvják a madarakat Zetelakán

A kis testű madarak téli védelmére gondolva több mint hatvan madáretetőt és odút készítettek a zetelaki diákok, amelyeket a község közterein helyeznek el. Az etetésről az iskola diákjai, valamint tanáraik gondoskodnak a hideg időszakban.

Simó Bernadette
Etetőkkel óvják a madarakat Zetelakán
Ambrus László ornitológus vizsgálja az elkészült odúkat. Összefogássá terebélyesedő ötlet Fotó: Dimén Levente

Madáretetőket és odúkat készítettek a zetelaki diákok, amelyeket a településen helyeznek ki. A Dr. P. Boros Fortunát Középiskola közössége számára fontos a természetvédelem, és ebben a témakörben több projektet is szerveztek már a diákokkal közösen, közölte lapunkkal Dimén Levente, az iskola földrajz szakos tanára, a program kezdeményezője. A projektben az iskola partnerre talált a helyi önkormányzatban, az egyházközösségben, a polgárőrségben, a Pro Zetea Egyesületben és az Agora Munkacsoportban, így Ambrus László ornitológus segítségével és felügyeletével valósulhatott meg a program.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



A madáretetőket hetedikes gyermekek fabrikálták szüleik és nagyszüleik segítségével, így több mint hatvan odú készült kis testű madarak számára. Az ornitológus szakirányú útmutatásával az etetőket a helyi polgárőrség a héten helyezi el a település közintézményeinek udvarain, illetve a közterületeken, fákra és olyan helyekre, ahol kellő magasságban tudják kitenni őket. Ezután Ambrus László ornitológus előadást tart a diákoknak a nálunk telelő északi, valamint a helyben élő, télen is itt tartózkodó madarakról. A madáretetők megtöltését, az odúk élelemmel való ellátását a tél folyamán az iskola diáksága fogja biztosítani, és csak olyan élelmet helyeznek el, amelyet az ornitológus ajánl, közölte Dimén Levente projektfelelős.

Etetőkkel óvják a madarakat Zetelakán





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!