Hirdetés

Élet az otthonban

Sokak második otthona az a hely Gyergyószentmiklóson, amely működésének 30. évét ünnepli november 19-én. A Gyulafehérvári Caritas kötelékébe tartozó Szent Erzsébet Idősek Otthonának mostanáig 1941 lakója volt. Az ő életükről szól az a 40 perces film, melyet az ünnepen mutat be a készítő Rubin Stúdió, s amelyben egészen az otthon születéséig visszatekinthetünk, s választ kapunk arra is, miért éppen Gyergyószentmiklóson létesült Erdély első nem állami öregotthona.

Balázs Katalin
Élet az otthonban
A Szent Erzsébet nevét viselő öregotthon főépülete. A létrejötte óta eltelt három évtizedben községnyi idős embernek volt második otthona Fotó: Caritas

„Amikor 1990. február 10-én a linzi, felső-ausztriai Caritas egyik csoportja, körülbelül húsz személy, segélyszállítmánnyal megérkezett e városba és annak környékére, a meglátogatott létesítmények közé tartozott a jelenlegi állami öregotthon is. Az ott látottak azt sugallták a jelenlévők számára, hogy valamit tenni kell. Javításra, bővítésre gondoltak. A plébánia felajánlotta a Korona szállót. Ezt kellett volna folyosó segítségével összekötni a jelenlegi öregotthonnal. Megtörténtek a felmérések, és azokat megküldtük Linzbe. A Linzi Caritas vezetősége június végén úgy döntött, hogy érdemes egy új öregotthont építeni. Erre a célra felajánlottak 5,5 millió osztrák schillinget” – idézi a kezdetet ft. Vencser László, a Gyulafehérvári Caritas első igazgatója. Szavait régi képkockák őrzik, azok a Szent Erzsébet Idősek Otthonának alapkőletételekor hangzottak el 1991. október 5-én. A jelenlévők akkor azt is hallhatták, hogy a linziek Erdélyt akarták segíteni, nem ragaszkodtak kimondottan Gyergyószentmiklóshoz, a döntést a Gyulafehérvári Ca­ritasra bízták. „Mivel már féléves múltra tekinthettünk vissza abban a tekintetben, hogy a Linzi Caritas az itteni állami öregotthont felújítja, úgy éreztük, és úgy éreztem személyesen is, hogy itt kell maradnunk, ebben a városban. Lehet, egy kicsit a szívem is ide húzott, de ezért más erdélyi vidékek elnézését kérem” – fogalmazott a gyergyószentmiklósi születésű, szolgálatából ma is ide hazatérő Vencser László. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala jóindulatának köszönhetően csere révén a plébánia megkapta a szükséges területet, amely hamar építőteleppé változott, s amelyen a csíkszeredai Harimpex Kft. dolgozott a szintén csíkszeredai ARC Stúdió tervei szerint. A tervezőcsapat többször kiutazott Linzbe, valamint Bajorországba, és ott a helyszínen tájékozódtak, milyen is egy öregotthon ezeken a helyeken. Anyagi alapok az építkezéshez kül- és belföldről egyaránt érkeztek, egy igazgatóváltás után a munkálatok vezetését Szász János vette át. Az építkezés nehézségeire, az átmeneti forráshiányra, majd az újabb adományok érkezésének örömére rajta kívül már csak kevesek emlékeznek. 

Harminc éve, hogy az újonnan létesített otthonba beköltözött az élet. Több munkatárs azóta dolgozik az idősek szolgálatában. 
„Az 1996 szeptemberében átadott Szent Erzsébet Öregotthon reális igényt, mondhatni égető szükségletet elégít ki. Túlzás nélkül állítható, hogy még több hasonló intézményre lenne szükség. A Romániában zajló gazdasági válság közepette ugyanis az államnak jelenleg korlátozott lehetőségei vannak arra, hogy magatehetetlen, illetve segítségre szoruló polgárait támogassa. A nyugdíjak alacsonyak, és minden erőfeszítés dacára, az infláció miatt vásárlóértékük havonta csökken. Ilyen körülmények közepette a munkát már nem bíró magányos és idős emberek a szó szoros értelmében nyomorognak. Aki ráadásul magatehetetlenné is lett, annak helyzete kilátástalan, és mert a hasonló állami intézmények önmaguk nem tudnak a megnövekedett igényeknek megfelelni, az egyházak által működtetett intézményekre van szükség az állam biztosította szociális védőháló kiegészítésére, pótlására” – ez volt a helyzet az otthon első tíz esztendejében, amikor a 45 fős személyzet 132 időskorúnak viselte gondját. A kisjövedelműek nyugdíjuk 80 százalékával járultak hozzá a költségekhez, a hiányt külföldi adományokból és saját jövedelemből fedezték, mosodát működtetve, szállást kínálva vendégeknek. 

Az anyagi nehézségek azóta sem oldódtak meg, mint ahogy az igény sem csökkent, hosszú a várólista. Ma is bevihetik az idősek személyes tárgyaikat, akár bútoraikat, szőnyegeiket, hogy otthonuknak érezzék az otthont a kétágyas szobákban. A vendégfogadásra viszont már nincs spácium. Az igény úgy hozta, hogy a második emeleten egy teljes osztályt alakítottak ki demenciával élők számára. Itt van a középsúlyos, súlyos stádiumban lévők élettere. Enyhébb, nem diagnosztizált, de a szellemi leépülés jeleit mutató bentlakó ennél sokkal több van, ilyen a 162 személynek közel nyolcvan százaléka. Ma is, akárcsak a kezdetekben, a mozgás lényeges része az idős lakók életének, de míg hajdan a személyzet inkább a tornagyakorlatot részesítette előnyben, ma a 111 munkatárs kinesztetikaismeretekkel rendelkezve az idős önállóságának megőrzését, mozgásképességének bővítését támogatja meg. A programok a testi–lelki–szellemi egészség jegyében kiterjednek a generációs találkozókra, a hitélet gyakorlására, számos klubtevékenységre és kirándulásra, újdonságként a kertterápiát is ízlelgetik az itt élők, akik az idősek tanácsa révén is beleszólhatnak sorsuk alakulásába. 

Főként az ő ünnepük lesz a harmincéves jubileum, melyre fotókiállítás készült a három évtized mozzanataiból, emlékidézésre hívták az egykori vezetőket, munkatársakat, támogatókat is. November 19-én 11.30-tól búcsús szentmisét celebrál ft. Kovács Gergely érsek, melyre a környékbelieket is szívesen látják a ház lakói.  



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!