Dr. Kovács Gergely: A legnagyobb ajándéka a Szentléleknek, hogy bátrakká válunk

Máthé-Háromszéki Eszter
Becsült olvasási idő: 4 perc
Dr. Kovács Gergely: A legnagyobb ajándéka a Szentléleknek, hogy bátrakká válunk
Fotó: Veres Nándor

A csíksomlyói kegytemplom előtti tér is zsúfolásig telt zarándokokkal. Sokan tömött sorban várakoztak, hogy feljuthassanak a Szűzanya kegyszobrához. A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjai, az egyházi és világi elöljárók a kolostor hátsó bejáratánál a gyülekeztek.

Dr. Kovács Gergely: A legnagyobb ajándéka a Szentléleknek, hogy bátrakká válunk

A búcsús körmenet, azaz a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjai alkotta díszkordon 10 óra 30 perckor indult a kegytemplom előtti térről a Hármashalom-oltárhoz. A búcsú fontos jelképeit, azaz a labarumot, vagyis a győzedelmi zászlót és a kisbazilika jelvényét ugyancsak a gimnázium 12. osztályos, eminens diákjai – Urkon Dávid, Bíró L. Balázs, Bíró E. Balázs, György Bálint és Kovács Nimród – vitték.

Dr. Kovács Gergely: A legnagyobb ajándéka a Szentléleknek, hogy bátrakká válunk

Megtiszteltetés, amely erőt ad

Elmondásuk szerint ez nagy megtiszteltetés számukra, és erőt ad a folytatáshoz.

– Nagy megtiszteltetés, hogy egy ekkora rendezvényen nekünk egy külön helyünk van, külön feladatunk van, külön képviseljük az iskolát meg a hagyományokat is. Reméljük, hogy ezt méltó módon tudjuk képviselni és inspirálni másokat – mondta kérdésünkre Urkon Dávid. – Minket ez arra kötelez, hogy bátran vállaljuk a hitünket, és osszuk meg a fiatalokkal, hogy van remény, mert sokan szerintem a példa hiányában nem merik felvállalni hitüket. Én úgy gondolom, számunkra ez jó lehetőség, hogy tanúságot tegyünk hitünkről, és a fiatalokat is inspiráljuk.

Dr. Kovács Gergely: A legnagyobb ajándéka a Szentléleknek, hogy bátrakká válunk

A csíkszenttamási Bíró Balázs a befelé úton fogja hozni a labarumot. Szerinte ez a megtiszteltetés egyben visszajelzés is.

– Számomra hatalmas megtiszteltetés, hogy én hozhatom be a győzedelmi zászlót, másodsorban pedig visszajelzés is, amely hatalmas erőt tud nekem adni, hogy jó az, amit eddig is képviseltem, és amit szeretnék továbbvinni. – Hozzátette, nemcsak a jó tanulmányi eredményeiket vették figyelembe a kiválasztásukkor, hanem a közösségi szerepvállalásukat is.

Dr. Kovács Gergely: A legnagyobb ajándéka a Szentléleknek, hogy bátrakká válunk

„Nem vagyunk árvák”

Dr. Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke – mint fogalmazott – nyitott szívvel, hitet kereső, hitben megerősödni akaró szándékkal érkezett a búcsúra.

– Mi hazatérünk a Szűzanyához, jó tudni azt, hogy nem vagyunk árvák, mindegy, hogy mi történik, mit hoz a világ kerekének fordulása, mi itthon vagyunk, a Szűzanya oltalmát, segítségét kérjük, és hitünkben szeretnénk megerősödni. Ez számomra a legfontosabb, a legerősebb akarat, óhaj, vágy, amivel érkeztem, nyitott szívvel, és remélem, hogy mindenki így jön, hogy az őseink fogadalmi búcsújáról megerősödve térhessünk haza – nyilatkozta lapunknak a kordon indulása előtt.

Dr. Kovács Gergely: A legnagyobb ajándéka a Szentléleknek, hogy bátrakká válunk

A pünkösdi üzenetről az érsek kifejtette:

– Első pünkösdkor az apostolok együtt voltak és imádkoztak. Ez nagyon fontos, hogy imádságban várták a Szentlélek eljövetelét, és meg vagyok győződve, hogy ők maguk sem értették, tudták, hogyan fog ez történni. Imádságban gyűltek össze, és ott volt az emberi gyengeség is, hiszen féltek, az ajtókat bezárva tartották. És amikor kiárad a Szentlélek, megkapják a Szentlelket, akkor ezek a félénk, bezárkózott apostolok teljesen megváltoznak, bátorságot kapnak. És napjainkban is talán ez lehet az egyik legerősebb, legnagyobb ajándéka a Szentléleknek, hogy bátrakká válunk. Bátrakká, hogy megvalljuk a hitünket a hétköznapokban, akkor, amikor egyébként nem mernénk fölvállalni, talán szégyellnénk, a Szentlélek megerősít benne. Most ér véget a Gyulafehérvári Főegyházmegyében a bérmálások sorozata, jó találkozni ezekkel a fiatalokkal, akik felkészültek, szembenézni velük, látni a nyílt, tiszta tekintetet, a mosolyt, és ez számomra is biztató, megerősítő. A Szentlélek ma is kiárad, éppúgy, mint az első pünkösdkor, megerősít bennünket, és hiszem, hogy megadja ezt a képességet, hogy egy nyelven tudjunk beszélni. Hiszen az apostolok nem azt a képességet kapták, hogy akkor hirtelen 6-7-10 különböző nyelven tudtak szólni, ők továbbra is anyanyelvükön beszéltek, és mégis mindenki megértette.

Dr. Kovács Gergely: A legnagyobb ajándéka a Szentléleknek, hogy bátrakká válunk

A kordon mögött vonul a búcsú helyszínére mások mellett Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke; Áder János, magyarország korábbi köztársasági elnöke; Nacsa Lőrinc magyar országgyűlési képviselő, volt nemzetpolitikai államtitkár; Bíró Barna-Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke; Vincze Loránt európai parlamenti képviselő és Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere.

Dr. Kovács Gergely: A legnagyobb ajándéka a Szentléleknek, hogy bátrakká válunk

Dr. Kovács Gergely: A legnagyobb ajándéka a Szentléleknek, hogy bátrakká válunk

Dr. Kovács Gergely: A legnagyobb ajándéka a Szentléleknek, hogy bátrakká válunk

Dr. Kovács Gergely: A legnagyobb ajándéka a Szentléleknek, hogy bátrakká válunk

Dr. Kovács Gergely: A legnagyobb ajándéka a Szentléleknek, hogy bátrakká válunk





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!