Dámajáték kezdőknek
Bár mai formáját a középkori Európában nyerte el, a dámajáték eredete az ókori egyiptomi és mezopotámiai kultúráig nyúlik vissza. A kétszemélyes stratégiai társasjátéknak számos formája ismert, de főként az angol, a százmezős nemzetközi és az orosz dámaként ismert magyar szabályrendszer szerint játsszák.
A dámajátékok szabályrendszere széles, éppen ezért fontos már a játék elején leszögezni, hogy melyik fajtáját és milyen szabályokkal játsszuk. Ismert a török, gótikus, egyirányú, sarkos és ejtőernyős (lengyel) változata is, de mi elsősorban a magyar szabályokat gyűjtöttük össze a Dámajátékosok Magyarországi Szövetsége és a Játéktan.hu oldaláról.
Gyalogból dáma
Kezdéskor az egymással szemben ülő két játékos a nemzetközi változatban 10 × 10-es, az angol és magyar rendszerben 8 × 8-as osztású, fekete-fehér rácsos mezőn játszik. A játékosok az angol és magyar játékban 12, a nemzetköziben 20 koronggal kezdenek, amelyeket mindig a sötét mezőkre helyeznek. A játék célja, hogy az ellenfél összes korongját leüssük vagy blokkoljuk, hogy ne tudjon szabályos lépést végrehajtani. Akár a sakkban, itt is a fehér játékos kezd, aki a gyalogokkal átlósan léphet előre, egyik sötét mezőről a másikra. Ha egy gyalog eléri az ellenfél alapvonalát, „dámává” lép elő. Ez újabb képességekkel ruházza fel: innentől egyszerre több mezőt is léphet átlósan, ugyanakkor hátrafelé is mozoghat és üthet ki korongot.
Lépések és ugrások
A dámajáték egyik legfontosabb jellemzője, hogy nem szándékosan ütnek le egy-egy korongot a játékosok, hanem ütéskényszerből: ez annyit jelent, hogy ha egy játékos bábja leütheti az ellenfél egy vagy több korongját, akkor köteles is ütni. Az ütés átlós irányban történik, úgy, hogy a saját bábunk átugrik az ellenfelünk korongja felett, és a mögötte levő üres mezőre érkezik. Szabályosnak számít a többszörös ugrás is, amikor egy bábu több egymást követő korongot is leüthet az ellenféltől – ha minden második mező üres. Ilyenkor az ugrássorozatot egy körben kell végrehajtani. Ha egy gyalogból dáma lett, a nemzetközi játékban tetszőleges számú mezőt léphet, így ugrás közben akár több mezőt is ugorhat, amennyiben az ugrás szabályos, azaz az ellenfél korongja mögött található mező üres. A magyar/angol dámajátékban a dáma ütése rövidebb: csak a közvetlenül átlósan szomszédos mezőn álló ellenfelet ütheti. Ha több ütési lehetőség is adódik, a játékosnak azt kell választania, amely a legtöbb korong kiütését eredményezi.
Hasznos tanácsok, stratégiák
A dámajátékban a pozícióépítés a legfontosabb. A játék elején jellemző stratégia a középmezők birtoklása, vagyis az, hogy a játékos megpróbálja irányítani a tábla központi átlós vonalait, mivel innen könnyebb támadást indítani és védekezni. Fontos a bábok összekapcsoltsága is: a magányos korongokat könnyű csapdába csalni, míg a szorosan együttműködő csoportok jobban védekeznek és hatékonyabban ütnek. Érdemes kerülni a túl korai előretörést a széleken, mert ezek a bábok könnyen elszigetelődnek. A sarokmezők viszont erős védelmi pozíciókat kínálnak, ezért sok tapasztalt játékos igyekszik megtartani vagy elfoglalni ezeket. A végjátékban a dámáknak különös értékük van: nagyobb mozgásterük és ütési lehetőségeik miatt egyetlen dáma is képes felülkerekedni több gyalogon, ha ügyesen mozgatják. Gyakran kifizetődő egy bábu feláldozása is, ha ezzel ellenfelünk belesétál a csapdába, és több bábját is le tudjuk ütni egy következő többes ugrással.

