Csökkenteni fogják a helyi adókat, jövő héten tárgyalják a költségvetést
Csökkenteni fogják a helyi adókat, az RMDSZ javaslatára a kormánykoalíció többek közt arról állapodott meg, hogy kedvezményt kapnak az 50 évnél idősebb épületek tulajdonosai és a fogyatékkal élők is. Az ország költségvetését várhatóan jövő héten tárgyalja a parlament.
Elfogadta a kormánykoalíció az RMDSZ javaslatát a helyi adóterhek csökkentéséről: kedvezményt kapnak az 50 évnél idősebb épületek tulajdonosai és a fogyatékkal élők, a kormány a hét második felében dönt a módosításról, az önkormányzatok pedig márciusban határozhatnak az új adószintekről – közölte közösségi oldalán Kelemen Hunor. Mint részletezte: a 100 évnél idősebb épületek esetében 25, az 50 és 100 év közöttieknél 15 százalékkal csökkenhet az ingatlanadó, a súlyos fogyatékossággal élők 50, a hangsúlyos fogyatékossággal élők 25 százalékos kedvezményt kaphatnak az ingatlan- és gépjárműadó esetében. A gépjárműadó esetében az önkormányzatok a törvényben rögzített minimum és maximum értékek között mérsékelhetik az összeget, de az nem lehet alacsonyabb a tavalyinál. Hozzáfűzte: azokra is gondolnak, akik már befizették az adót: a Pénzügyminisztérium kidolgozza a túlfizetések visszatérítésének módját.
„A koalíció döntött a központi és helyi közigazgatás reformjáról is: megszüntetjük az intézményi átfedéseket, csökkentjük a bürokráciát. A cél, hogy jobban, hatékonyabban működjön az állam, miközben spórolunk a központi és a helyi kiadásokon is” – írta bejegyezésében Kelemen Hunor.
Jövő héten tárgyalják a költségvetést
Az RMDSZ elnöke ugyanakkor tegnap a Radio France Internationale-nek úgy nyilatkozott: az állami költségvetés tervezetét elméletileg a jövő héten fogja megtárgyalni a parlament. Mint részletezte: jelenleg még technikai egyeztetések zajlanak a miniszterelnök-helyettes és a miniszterek között, és a koalíció is egyeztet a kérdésről. Az RMDSZ elnöke szerint több kérdésben még vitáznak a koalíciós partnerek, ezek közül az egyik a közberuházások ügye. „Ezek a közberuházások tartják fenn a román gazdaságot és a román vállalatokat. Be kell látnunk, hogy ha bizonyos területeken leállítjuk a beruházásokat, a román cégek mennek csődbe, nem a multinacionális vállalatok” – hangsúlyozta Kelemen.
Túlvállalták magukat a minisztériumok
Az Országos Helyreállítási Tervben (PNRR) foglalt és az európai alapokból finanszírozott projektekhez társfinanszírozást kell biztosítani, erről azonban továbbra sem tudtak megállapodni – tette hozzá. A szociális csomagról, benne a nyugdíjasok támogatásáról is folytatják a vitát. Az RMDSZ azt javasolta, hogy a 3000 lejnél kisebb nyugdíjjal rendelkezők idén egyszeri, fix összegű támogatást kapjanak, egy vagy két részletben, a koalíció azonban még nem döntött a kérdésben – fejtette ki Kelemen. Hozzáfűzte: a koalíció a határidőre nem teljesíthető, az Országos Helyreállítási Tervben szereplő mérföldkövekről is egyeztet, mivel ezek befolyásolják az állami költségvetést: az ország vagy pénzt veszít, vagy a büdzséből fedezi azokat a beruházásokat, amelyeket már elindított. Arra a kérdésre, mely célok teljesítésével számolnak nehézségekre, Kelemen a napelemgyártásra és a hidrogénalapú üzemanyag előállítására vonatkozó vállalásokat említette. Felidézte: tavaly, amikor Románia újratárgyalta az Európai Unióval az Országos Helyreállítási Tervben szereplő mérföldköveket és célkitűzéseket, minden minisztérium ragaszkodott a saját projektjeihez, most viszont több tárca nem tudja teljesíteni azokat. Szerinte hiba volt eleve irreális célokat beemelni a tervbe. „Hülyeség volt például a hidrogént belefoglalni az Országos Helyreállítási Tervbe, mert a világon sehol sem volt tökéletesített ez a technológia. És azt hittük, hogy majd mi véghezviszünk valami hatalmasat ezen a téren. Szóval ez már kezdettől fogva hiba volt” – nyilatkozta Kelemen Hunor.

