Füzetbe rendezett, jó mi­nőségű papírra rajzolt, eredeti állapotában lévő kordokumentum az a Márton Ferenc festő- és grafikusművész által készített sorozat, amely a gyergyószentmiklósi Zsigmond Attila gyűjteményébe legutóbb bekerült. Portrék, tájképek mesélnek a méltatlanul elfe­ledett, háttérbe szorult Márton Ferenc alkotói virtuozitásáról, látásmódjáról, az első világ­háború ábrázolásának sajátos módjáról.
– Nemrég egy Márton Ferenc-rajzfüzetet sikerült meg­­­vásárolnom, amely 26 da­rab első világháborús rajzot tartalmaz. 1917-ben Márton Fe­renc frontszolgálatos kato­naként végigvonult a magyar honvédekkel többek között Ga­lícián, és ahol megfordult – a településneveket és néhol az alanyok neveit is felírta –, portrékat, természetképeket, tábori életképeket készített. Ez a sorozat kiegészíti a már birtokomban lévő Már­ton Ferenc-alkotásokat, ame­lyek által szintén a há­borút dokumentálta. Zsidó ke­reskedő, rabbi, szolgafiú, hon­védek portréja mellett ka­­tonai életképeket rajzolt meg, az albumlapok hátán bizonyos képek esetében jegy­­zet van, feltehetően a művész kézírásával – beszél gyűjteménye legújabb darab­jairól Zsigmond Attila. 

A székelyföldi festőmű­vészekről díjnyertes doku­men­­tumfilmeket készítő szer­kesztő-operatőr elmondta: gyűj­­te­ményének legkedvesebb darabjai Márton Ferenc mun­kái, amelyekből most már több mint száz darab van.

Katonalevél helyett riportkép

A csíkszentgyörgyi születésű Márton Ferenc rajzművészetét technikai virtuozitás jellem­zi: ez visszaköszön az első világháborúban fron­t­kato­na­ként szolgáló képző­mű­vész munkáin, amelyeket hadi­festőként készített az olasz, szerb és orosz harctéren. Ri­portképeket küldött haza a frontról, háborús tapasztalatait rajzokon és pasztellképeken örökítette meg, összesen mint­egy háromezer munkája készült a harctéren. Azokon a napokon, amikor a sereg leg­alább egy-két napig egy helyen állomásozott, pasztell­képeket is készített, amelyek a honvédek hídon való átkelését, bunkereket, robbanásokat áb­rázolnak – a háború élet­képeit. 
Márton Ferencet ugyan­akkor a legsokoldalúbb magyar képzőművésznek tartják, hi­szen grafikai munkássága mellett templomi freskókat festett, szobrászként és bélyeg­tervezőként is dolgozott. 
– Nagyon sok vázlata van a tulajdonomban, amelyeket elsősorban a gyöngyösi Szent Bertalan-templom fal­fest­ményeihez használt, de vannak vázlatai a szegedi dóm freskóinstallációiról is. Dina­mikus és mozgékony fes­tőként mindenhol rajzolt, pél­dául bejárása volt a bírósági perekre, ahol portrékat és életképeket készített, de raj­zain ott van a Hősök terén szaladgáló kifliárus és a cser­késztáborok hangulata is... Első világháborús rajzai közül az 1915–17 között készültekből van a tulajdonomban néhány. Tavaly sikerült megszereznem egy olyan vízfestményét, amely egy olasz kisváros, Lau­ra­na utcáját ábrázolja: az al­kotást beválogatták a Magyar Képzőművészek Egyesü­leté­nek kiállítására 1934-ben – részletezi a gyűjtemény tulaj­donosa.

Közérdekű műgyűjtés

Zsigmond Attila szívügyének tartja, hogy minél több székely festő alkotását hazahozza a nagyvilágból és megmutassa az itthoni közönségnek: mun­káiból már kétszer rendezett képzőművészeti kiállítást a gyergyószentmiklósi Tarisz­nyás Márton Múzeumban, és a kiállítások után katalógust is megjelentetett. 
– Az én műgyűjtői szen­vedélyem arra irányul, hogy ezeket a többnyire elfeledett képzőművészek munkásságát meg is mutassam a nagy­közönségnek. Nagy elégtétel, amikor ritkaságokba botlok, mint amilyenek Márton Ferenc munkái, amelyekből kiállítást tervezek, de egy újabb dokumentumfilm is kör­­vonalazódik, amelyben Gyár­fás Jenőt, a történelmi képeket festő alkotót, Plugor Sándort, az erdélyi ember megörökítőjét és Incze Fe­rencet, a szürrealista ábrázo­lásmódjáról ismert és külföl­dön is elismert festőt mutatjuk be. A gyűjtőszenvedély és a dokumentumfilmek készíté­sének közös pontjai ezek a kiemelkedő székely festők, akikről keveset tudunk, őket igyekszünk közelképbe hozni – mondja célkitűzéseiről Zsig­mond Attila.
A műgyűjtői szenvedély kü­lön hozadéka, hogy olyan kép­zőművészek alko­tásaira lehet találni, aki­nek munkásságáról még szülő­falujukban is keve­set tudnak. Ilyen a gyergyó­szárhegyi születésű Gyergyói Brassay Dávid, aki franciaországi és olaszországi festőiskolákban tanult, majd 1942-ben Bara­bás Istvánnal közösen ma­gyar­országi kiállításkörútra in­dult és a második világháború elől menekülve Brazíliába emig­rált. Egyik markáns művét egy francia kereskedőtől vá­sárolta meg Zsigmond Attila, postán kapta meg a gondosan csomagolt alkotást.
– Gyergyói Brassay Dá­vid Brazíliában is foly­tatta munkásságát, és képző­mű­vészeti iskolában tanított: élet­művéből tervezünk egy kiadványt készíteni, hiszen szülőhazájában teljesen isme­retlen a neve, de méltó arra, hogy megismerjék és büszkék legyenek rá honfitársai – mondja Zsigmond Attila.