Az adományok összege elérheti a 900 ezer lejt is
A gyülekező idejére elállt az órák óta zuhogó eső, így borús és hűvös időben, de legalább szárazon rótták a köröket az idei Fuss NEKI! Udvarhely nagykövetei a város központjában szombaton. A támogatók eddig már összesen közel 820 ezer lejt ajánlottak fel, nagy részét az összegnek már be is fizették.
Tizenkét országból, összesen 95 településről jelentkeztek be nagykövetek, akik szaladtak, kerékpároztak, gyalogoltak vagy lovagoltak, hogy az általuk képviselt civil szervezetnek adományokat gyűjtsenek. A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) által megszervezett idei Fuss NEKI! esemény kínálta lehetőséget 49 udvarhelyszéki egyesület, alapítvány használta ki, hogy pénzt gyűjtsön tervezett közösségi projektjének megvalósítására, mögéjük 927 nagykövet sorakozott fel.
Adományozás helyben is
A helyben szaladók 10 óra körül kezdtek gyülekezni a Márton Áron téren, ahol a Friday Rehab zenekar és Bogos Mónika edző felelt a jó hangulatért, valamint a közös bemelegítésért. A start 11 órakor volt, az esemény idejére a teljes városközpontot lezárták, a szaladók és gyaloglók a Városháza tér – Kossuth Lajos utca – Márton Áron tér útvonalon teljesítették a vállalt távot – borús és hűvös időben, a hőmérő mindössze 7 fokot mutatott. A más helyszínen sportolóknak is ugyanebben az időben, 11–13 óra között kellett teljesíteniük. A legtöbben, 526-an a szaladást választották, 171 személy gyalogolt a jó ügyért, 221-en bringára, kilencen lóhátra ültek, és összesen 7316,8 km táv megtételét vállalták. Az elmúlt hetekben fogadásszerűen, a megtett kilométerekre is lehetett felajánlást tenni, de fix összeget is lehetett adományozni, szombat reggelig 818 711 lejt jegyeztek a szervezők, amelyből 736 911 lejt már be is fizettek – tudtuk meg a helyszínen. A projektek támogatására a Márton Áron téren felállított standoknál is volt lehetőség, az itt összegyűlt pénz megszámlálása után derül ki az adományok végösszege.
Nemzetközi támogatás
Veres Bernadett, az SZKA munkatársa további részleteket is megosztott lapunkkal. Elmondta, hogy nemcsak Románia településeiről jelentkeztek nagykövetek, hanem az Egyesült Királyságból, Svédországból, Dániából, Hollandiából, Németországból, Svájcból is. A nagykövetek átlagéletkora 29 év, a legidősebb 79, míg a legfiatalabb egyéves. A pénzbeli felajánlások száma meghaladta a 14 ezret, nemcsak a helybéliek nyitották meg pénztárcájukat egy-egy szimpatikus projekt támogatására, utaltak számos európai országból, de még Ausztráliából, Kanadából, Kongóból is.
A Székelyudvarhelyen közel másfél évtizedes múltra visszatekintő adománygyűjtő közösségi sportesemény évről évre növekszik, idén is több civil szervezet és több nagykövet kapcsolódott be, mint a tavaly.

