– Történelem és társadalomtudományok szakon végzett, majd erdei iskolai és vadgazda-képesítést szerzett – hol tanulta ezeket?

– Az erdei iskolai képzésre egy ismerősöm hívta fel a figyelmem, ez egy többnapos intenzív kurzus volt, rengeteg játékkal és természetben töltött idővel. Vadgazdaképzést a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központban (SZÉK) végeztem, ennek célja, hogy a szakképesítés során a résztvevőkben alakuljon ki a természet szeretete, erősödjön a fizikai állóképességük, legyen fegyelmezett a magatartásuk, fejlődjön a megfigyelő- és kapcsolatteremtő képességük. Nagyon jó tanáraim voltak, új szakmai irányt kaptam.

– Honnan fakad a természet, vadgazdálkodás iránti érdeklődése? Mennyire befolyásolta ebben az, hogy vidéken, Kápolnásfaluban nőtt fel?

– Nagyon is befolyásolta, ugyanis azon szerencsések közé tartozom, akik gyermekkorukat az erdőn-mezőn töltötték, akkor ez volt a természetes. A vakációt – és nemcsak – kint töltöttük a mezőn, hetekig egy tanyán voltunk, messze a falutól, egy erdőszéli kis házban, természetes volt az, hogy a vidra lábnyomát számolgattuk a patak partján, megtanultuk, hogy a lábatlan gyík nem vipera és nem veszélyes. Akkor még mondták nekünk ezeket. Ma már inkább a „növényvakság” és a Bambi-effektus van jelen, nemcsak a városi embereknél, és ez nem azt jelenti, hogy bizonyos növényeknek nem ismerik a nevét, hanem hogy nem veszik észre azok természetben betöltött szerepét. Kimennek a természetbe és gyökértelenek, vagyis érzik, hogy ez jó, feltöltődnek, de nem azonosulnak, nincs semmiféle kapcsolódásuk vele. Pedig az erdő igazi tanítómester, mindennap más kihívást tartogat, komoly érzelmi kötődésre van szükség, csak akkor lehet egész életen át szeretni. Szerintem nincs olyan ember, akit ha megkérdezel, ne mondaná azt, hogy szereti a természetet. De ahhoz, hogy megszeressük, meg is kell ismerni, ehhez pedig figyelem és kíváncsiság kell, része kell lenni, tudni kell rácsodálkozni. Nem véletlenül mondják az erdészekre, hogy a tudás a lábukban van.

– Hogyan kell elképzelni az erdei iskolai és vadgazdaképzést?

– Az erdei iskola fogalma még nagyon gyerekcipőben jár nálunk, Magyarországon például már profi erdei iskolák vannak. A környékünkön legközelebb Marosvásárhely mellett van a Peter Pan erdei óvoda, ahova napi szinten járnak a gyermekek. Tavaly Szentegyházán is elindítottak egy hasonló kezdeményezést, nagyon drukkolok, hogy sikerüljön megvalósítani. Az erdei iskola célja a „máshol-lét”, hogy kiemelje a gyermeket a megszokott tanulási környezetből, kooperatív tevékenységre épít. A gyermeknek meg kell tanulnia összerakni az iskolai oktatásban órákra és tantárgyakra szétszedett világot – amolyan élménypedagógia, koherens programok által. Úgy gondolom, az oktatás szemléletét kellene megreformálni, a gyermekeknél kell kezdeni a környezeti nevelést, és a felnövő generáció majd hazaviszi az elültetett magot. A vadgazdaképzés eredménye egy akkreditált diploma, a vadgazda tevékenysége a természeti erőforrások védelme és az azokkal való gazdálkodás elősegítése. A vadgazda vállalja és hitelesen képviseli a vadgazdálkodás és a vadbiológia ökológiai, gazdasági és társadalmi szerepét. Legalábbis ez kellene legyen a feladata.

– Ebben dolgozik jelenleg? Vagy dolgozott valaha is ilyen munkakörben?

– Vadgazdaként nem dolgoztam, és bevallom, itt a környéken nem is vonz ez a szakma. Az erdei iskolai képzésemet már használtam, ugyanis egy iskola meghívására tartottam órákat öt különböző korosztálynak a játékaim bevonásával, ezáltal érdekes tapasztalatokkal gazdagodtam.

– Közösségi oldalán rengeteg rajzát láthatjuk. Ez a munkája része? Ha igen, miként? Vagy „csupán” hobbi a rajz, festészet, grafika?

– A grafika eleinte hobbi volt, mindig is érdekelt a székely motívumok nyelve, lenyűgöztek a székelykapukra faragott beszédes jelek, amelyeket művészi szintű faragással díszítettek. Az első „igazi” rajzom egy kontyfa látványos, rózsás dísze volt, majd ezt több székelykapu megrajzolása követte. Teljes mértékben hobbiszinten, magamnak rajzoltam, így visszanézve talán így tudtam kilépni a mindennapok hangos világából. A vadábrázolás sokkal később jött, egy siketfajdot rajzoltam le – azonosítás céljából –, megmutattam egy ismerősömnek, aki nagy meglepetésemre megvásárolta a rajzomat és újabbat is rendelt.

– Minden hobbim a természet és ami belőle fakad, és az végtelen – vallja. Rajzain is rengeteg állat, növény megjelenik. Hogyhogy mégsem dolgozik egyik, az élőlényekhez szorosan kapcsolódó, tanult szakmájában sem?

– Mondhatnám azt is, hogy nincs, ahol dolgozni ebben a szakmában. A rajzolást autodidakta módon tanultam, ahogy egyre többet rajzolok és fejlődöm, fejlődik az érzelmi életem, valamint a tudatfelismerő képességem is. Láthatóvá válik egy üzenet, amely egyszerre hozhat változást, harmóniát, örömet és célt. Ez számomra nonverbális, szavakon túli kommunikáció. Grafikusként részben dolgozom: illusztráltam már könyveket, készítettem pecsétrajzot, szerkesztettem esküvői meghívókat, rajzoltam logót nemzeti parknak, nagyon különböző kérésekkel keresnek meg.

– Tavaly óta gyermekjátékokat készít óvodák és iskolák számára itthon, de magyarországi és osztrák megrendelései is voltak már. Miket és milyen anyagok felhasználásával készít? Mit gondol, hogyan építhetők be ezek az oktatásba?

– A gyermekjátékok tudatosan léptek be az életembe. Egy ismerősömnek állatlábnyomos játékot festettem, és akkor jött az ötlet, hogy miért is ne lehetne ezt továbbvinni és bővíteni. Egyelőre négy játékom van: vad és lábnyomai, illetve fa és levelei azonosító, madár-memóriajáték és egy bogaras kirakós. Jelenleg egy 100-120 darabos kirakóson (puzzle) dolgozom, ami egy tölgy biodiverzitásának fontosságát mutatja be. Lesz benne a földikutyától kezdve, a havasi cincéren át minden. Minden játékot kézzel festek meg, nyárfára dolgozom, a dobozokat is én készítem hulladékkartonok felhasználásával – célom, hogy maximálisan kézműves termék legyen. A visszajelzések alapján használják ezeket az óvodákban és iskolákban, nagy öröm számomra, hogy a tanítók be tudták csempészni az oktatásba, és szeretik a gyermekek. A megrendelők többnyire internetes felületen találnak meg.

– Jól látható, hogy sok különböző dologgal foglalkozik. Melyikben találja meg leginkább önmagát?

– Mindben, ami természettel kapcsolatos. A hátulütője az egésznek – de ez lehet pozitív is a mai világban – az, hogy egyre inkább elsodródom az emberektől. Akkor vagyok igazán önmagam, ha a herbáriumgyűjteményembe találok egy újabb növényt, vagy amikor a földön heverő madárfészekről meg akarom tudni, hogy milyen madáré volt, csendben kutatva. Fekete István szavai jutnak eszembe: „Hallgassátok meg és szeressétek a fát, az erdőtöket, emberek.”