Platón óta a közös italozást és társalgást jelentő szimpózium – szümposzion – fogalom jelentése bővült, a hangsúly ezen összejövetelek intellektuális jellege felé tolódott, olyannyira, hogy mára kizárólag a tudományos vagy szakmai konferencia jelentésre szűkült, háttérbe szorult annak szociális vagy kulturális kontextusa, elveszítve közösségi élményt adó, dialógusra ösztönző szerepét. A francia atelier magyar megfelelője a műhely lenne, de a magyar nyelvben ez a szó elsősorban egy ipari vagy kézműves-tevékenység helyét jelöli, holott a francia eredeti azt a helyiséget jelölte, ahol a művészek, más kreatív szakemberek – mint például a fotósok vagy a filmesek – alkotnak. Ma inkább műteremnek mondjuk. Ahol többnyire egymagában dolgozik, alkot, teremt a művész, mert a műteremtés egyéni, egyedi és magányos tevékenység.
Tegnap a csíkszeredai Free Camp alkotótábor nagy alkotóterében jártam, és a művészekkel, valamint a velük táborozó művészettörténésszel beszélgetve – külön-külön, tehát nem hallották egymás nyilatkozatait, így nem is befolyásolhatták egymást – többen a szimpozionjelleget hangsúlyozták, azaz több művésznek az azonos légtérben való termékeny együttlétének élményét, ami a témaválasztás és az alkotás szabadságával és paradox módon az alkotás, műteremtés magányával társult.

– Nem olvastam el figyelmesen a meghívót, s azt hittem, egy unalmas szimpóziumra jövök, ehelyett egy hatalmas, tágas, levegős és világos műterembe érkeztem, amelyben szabadon, kötöttségek nélkül alkothattak a meghívott művészek

– osztotta meg élményeit a Bákóból érkező Iulian Bucur műkritikus.

– Már az alkotótérbe belépve érzed, hogy kapcsolatban vagy az itt tevékenykedő emberekkel, de a hatalmas ablakok révén kapcsolódsz a városhoz, az emberekhez, a környezethez, érzed a lüktetését, s ezáltal magadat is részének érzed. A művésztelepek, alkotótáborok általában az egyéni alkotáshoz biztosítanak többé-kevésbé otthonos feltételeket, amolyan elefántcsont-toronyban dolgozhatnak a művészek, s nem tudnak kitörni belőle. Ezzel szemben ez a hely felkavaró módon más, mint a többi alkotótábor. Nekem egyből az amerikaiak által kitalált art factory fogalma jutott eszembe, az a hely, ahol nagy térben kell dolgoznod más művészek társaságában, amolyan művészeti gyárban. A munkaasztalok elhelyezése is azt sugallja, hogy ha a munka nem is gépies, de az ötletek futószalagon mennek tovább, s arra sarkallják a művészeket, hogy alkossanak. Más táborokban a művészek az otthoni körülményeiket találják, ahol az otthoni ötleteiket valósítják meg. Itt, noha együtt alkotunk, együtt étkezünk, egy szálláshelyen alszunk, de ki-ki a saját harcát vívja meg…

A bukaresti Florin Mihai festőművész először vesz részt a Free Camp alkotótáborban. Mint mondja, lenyűgözte a város, de a legnagyobb meglepetést a tágas alkotótér okozta számára.

– Még soha nem dolgozhattam ekkora térben

– számolt be lelkesen –, itt, ha akarsz, lehetőséged van festeni, de ha biciklizni vagy asztaliteniszezni volna kedved, azt is megtehetnéd, anélkül, hogy másokat zavarnál…

A művész kiemelte Botár László táborszervezői tevékenységét, azt a képességét, hogy úgy válogatta meg meghívottjait, hogy azok az életkori, nyelvi, lakóhelyi különbözőségek dacára közösségbe tudtak szerveződni, együtt alkotnak és együtt vesznek részt a kísérőprogramokon, együtt kávéznak, együtt járnak bevásárolni, empátiával viseltetnek egymás iránt.

A szintén bukaresti Cornelia Gherlan festőművész is arról számol be, hogy kellemes élményeket szerzett ittléte során, legnagyobb élményeként az alkotói szabadság megélését jelölte meg.

– A táborban absztrakt műveket készítettem, pszeudo­táj­képeket, amelyek szándékom szerint érzelmeket és energiákat közvetítenek, de majd a tárlatlátogatók mondják meg, hogy sikerült-e

– számolt be munkájáról.

– Mi megfogalmazunk egy szándékot, de a nézőn, a befogadón múlik, hogy szemén, szívén és elméjén átszűrve mit lát benne. Ez könnyű, ugyanakkor nagyon nehéz dolog.

Körösi Papp Kálmán Budapestről érkezett. Noha kiállítóként, művészcsoport tárlata megnyitójaként járt már több székelyföldi városban, első alkalommal vesz részt itteni alkotótáborban. Őt is lenyűgözték a körülmények.

– Még nem találkoztam ilyen műteremmel, mint amilyenben itt alkothattunk. Ilyen gyönyörű műteremmel. Más táborban vagy közösen dolgoztunk egy kis térben nyomorogva, vagy egy-egy saját terem magányában, de együtt ilyen nagy, tágas térben még soha

– vázolta tapasztalatait, és beszámolt a körülmények ihlető hatásáról is.

– Hallottam egy megjegyzést, miszerint hiperaktív volnék. Nos, itt tényleg az lettem, még ma is akartam dolgozni, miközben mások már az utolsó simításokat végzik, készülnek a zárókiállításra. 

A börvelyi születésű Sándor József Attila Kolozsváron diplomázott, Budapesten él és alkot. Úgy érzi, új ismerősökkel, barátokkal gazdagodott. Mint mondta, szeret közösségben alkotni, noha „az ember, mikor elkezd dolgozni, mindent kikapcsol”. 

Ráduly Mária Piroska visszatérő táborozó.

– Az idei táborban talán több szabadságot éreztem, mint korábban, de ez elsősorban hozzáállás kérdése. Ennek a tábornak a különlegessége a szabad témaválasztás. Jó beszélgetni a kollégákkal, olyan emberekkel ismerkedünk meg, akikkel a továbbiakban is próbáljuk tartani a kapcsolatot, igényeljük azt. Épp ezért alig vártam, hogy itt lehessek

– mondja, miközben utolsó simításokat végez egyik alkotásán.

Botár László táborszervező úgy érzi, jól sikerült az idei Free Camp is.

– Jó volt, mert tartottuk magunkat megfogalmazott elveinkhez: a nonfiguratív koncepcióhoz, a nemzetközi jelleghez, a professzionális munkához, no meg a jókedvhez. A visszajelzésekből ítélve: jól sikerült. Hogy mi újat hozott az idei tábor a korábbiakhoz képest? Új arcokat, új stílusokat, új személyiségeket. 

Végigjárom a tág teret, élvezem a szimpozion, atelier és art factory hangulatot, nézem a munkaasztalokon a készülő alkotásokat és a fal mellett felsorakoztatott kész műveket, hallgatom a magyarul, románul és olaszul folyó csevegést, átérzem a képek és alkotóik derűjét, s közben megértem Cornelia Gherlan szavait: „Szívesen visszatérek ide, ha meghívnak…”

Ha más is részesülni szeretne ebben az érzésben, vegyen részt ma este a tábor zárókiállításán a Művészetek Háza márványtermében, tekintse meg az Ausztriából jött Fazakas Csaba, a bukaresti Cornelia Gherlan, Mariana Papară és Florin Mihai, a Magyarországról érkezett Körösi Papp Kálmán és Sándor József Attila, az olasz Laura Frus, Tullia Vaccaro és a fotós Cosmina Lefanto, valamint Ráduly Mária Piroska és Botár László munkáit Iulian Bucur és Székedi Ferenc értő magyarázataitól kísérve, és járja be az utat az art factorytól az atelier-n át a szimpóziumig.