A szív és lélek fesztiválja

A korábbi évekhez hasonló nagyságú érdeklődő tömeget vonzott a XVIII. Dob-Ban Ritmusfesztivál, amely pénteken és szombaton zajlott a Mikó-várban. A fesztivál két napja alatt valamennyi korosztály megtalálhatta a maga örömét: az eseményen napközben hangszerbemutató és -simogató, hangfürdő, interaktív gyermekfoglalkozások, workshopok, jamkuckó, este pedig neves előadók koncertjei várták az érdeklődőket.

Kovács Andrea
A szív és lélek fesztiválja
Mano & Gregor Cserey Csabával a színpadon. „Nagykorú” lett a Dob-Ban Ritmusfesztivál Fotó: László F. Csaba

A koncertek hallgatóságát igényes, értő zenekedvelők alkották, amit több előadó is megjegyzett, az egyikük – az iráni–izraeli énekesnő és dalszerző, Michal Elia Kamal – pedig a szív és lélek fesztiváljaként nevezte meg a Dob-Bant. Bár a szervezők az esemény végén elégedettségüknek adtak hangot, Nagy Tivadar, a Role zenekar vezetője, a ritmusfesztivál zenei tanácsadója úgy véli, a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a Dob-Ban reklámozására, hogy még több érdeklődőhöz eljusson a híre.
– A közösségi médiában közzétettem egy „lesifotót” Morgan Ågren svéd dobosról, miközben épp szerelte össze és hangolta a dobokat, és döbbenetes volt, hogy mennyien írtak és telefonáltak – a világ különböző pontjairól –, hogy szívesen eljöttek volna meghallgatni a koncertjét, de valamiért nem értesültek róla, nem érte el őket a hirdetés – osztotta meg tapasztalatait. 
A Dob-Ban Ritmusfesztivált 2006 óta szervezi az Agora Alapítvány.

A szív és lélek fesztiválja





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!