A magyar és a román útlevél is a világ legerősebbjei közé tartozik
A magyar és a román útlevél is a világ legerősebbjei közé tartozik a Passport Index legfrissebb rangsorában. Az élen az Egyesült Arab Emírségek áll, állampolgárai 133 országba utazhatnak vízum nélkül, további 46-ba pedig vízummal.
A Passport Index 2025-ös rangsora szerint mind Románia, mind Magyarország az élmezőnyben szerepel, de Magyarország egy ponttal megelőzi Romániát a globális útlevél-erősorrendben. Ennyivel több országba utazhatunk magyar útlevéllel, mint románnal. Az első helyen az Egyesült Arab Emírségek (EAE) áll: állampolgárai 133 országba utazhatnak vízum nélkül, további 46-ba pedig vízummal. A Passport Indexet az Arton Capital nevű magáncég működteti, az országokat az úgynevezett mobilitási pontszám alapján rangsorolja. Ez a mutató azt veszi figyelembe, hogy egy adott ország állampolgára hány helyre utazhat csupán személyi igazolvánnyal, vízummal a megérkezéskor, illetve elektronikus vízummal. Egy másik fontos szempont a vízummentes beutazást biztosító országok aránya a vízumkötelesekhez képest.
Az élmezőny
Az Adevărul összeállítása szerint az Egyesült Arab Emírségeket Szingapúr és Spanyolország követi a rangsorban 175 ponttal, majd Belgium, Franciaország, Németország, Hollandia, Finnország, Luxemburg, Olaszország, Dánia, Portugália, Svájc, Görögország, Ausztria, Norvégia, Írország és Dél-Korea következnek 174 ponttal.
Magyarország a legerősebb útlevelek listáján a negyedik csoportba tartozik 173-as pontszámmal, ugyanannyival, mint Svédország, Lengyelország, Szlovénia, Horvátország, Szlovákia, Észtország és Japán. A Passport Index besorolása alapján Románia az ötödik csoportba lépett előre olyan országok társaságában, mint Málta, Csehország, Lettország, Bulgária és Új-Zéland.
Fejlett technológiát alkalmaznak
2025-ben az útlevelek már nemcsak az utazás szabadságát, hanem a biztonság és a technológia fejlődését is mutatják. A korszerű dokumentumokban biometrikus mikrochip található, amely az arcképet és az ujjlenyomatot is tárolja. Ezt egészíti ki egy titkosított, digitálisan aláírt QR-kód, amely valós időben ellenőrizhető, így megnehezíti a hamisítást. A biztonságot további elemek erősítik: UV-fényben látható vízjelek, többféle hologram, valamint többrétegű polikarbonát oldalak, amelyek ellenállnak a fizikai manipulációnak. Az útlevél alján található géppel olvasható MRZ-zóna gyorsabb határellenőrzést tesz lehetővé, csökkentve a várakozási időt és növelve az azonosítás pontosságát.
Románia nemrégiben bevezette az útlevelekben szereplő titkosított QR-kódot az ideiglenes dokumentumok esetében is. Ez lehetővé teszi a hitelesség azonnali ellenőrzését még akkor is, ha az útlevél nem tartalmaz biometrikus chipet – innovatív megoldás azoknak, akik sürgősen új úti okmányra szorulnak.
A rangsor módszertana
A Passport Index a világ útleveleit rangsorolja annak alapján, hogy melyik mennyire könnyíti meg az utazást. A módszertan egyszerű elven alapul: azt méri, hogy egy adott ország állampolgára hány másik országba juthat be vízum nélkül, vízummal a megérkezéskor vagy gyorsított elektronikus engedéllyel. A rangsor elkészítésekor 199 útlevelet vesznek figyelembe: az ENSZ 193 tagállamát és hat különleges státuszú területet, például Tajvant, Hongkongot, Makaót, Koszovót, Palesztinát és a Vatikánt. Azokat a régiókat, amelyek nem adnak ki önálló útlevelet – mint például a Francia Polinézia vagy a Brit Virgin-szigetek –, nem számítják külön.
A kutatás hivatalos kormányzati adatokon alapul, amelyeket a rendszer folyamatosan frissít, amint új vízummentességi megállapodás vagy változás lép életbe. Az információkat részben közösségi adatszolgáltatás és független kutatás egészíti ki.
Románia és Magyarország nyitott az utazók számára
A Passport Index nemcsak az útlevelek erősségét, hanem az országok beutazási politikáját is értékeli. Ennél a mutatónál Románia és Magyarország azonos szinten áll. Mindkét ország 93 állam polgárának teszi lehetővé a vízummentes beutazást, miközben 105 ország állampolgárai számára továbbra is vízumkötelezettség van érvényben. Az úgynevezett „világra való nyitottság” mutató mindkét esetben 47 százalék, vagyis a világ országainak majdnem a fele utazhat be vízum nélkül Romániába vagy Magyarországra. A két ország ezzel a 54. helyen áll a nemzetközi rangsorban, amely a beutazási szabályok könnyűségét méri.

