Változik a kiírás a hokibajnokságban

Módosítást eszközölt az elmúlt évek lebonyolításához képest a Román Jégkorongszövetség felnőtt férfi bajnokság lebonyolításában, derül ki abból a dokumentumból, amely a szövetség honlapjára került fel.

Darvas Attila
Változik a kiírás a hokibajnokságban
Parázs jelenet a Sportklub – GYHK meccsen. Székely rangadó Fotó: ersteliga.hu

A legnagyobb változást az okozza, hogy – amint arról már korábban beszámoltunk – a soron következő idényben két új csapattal bővül a bajnokság: a Sapientia U23 és a Bukaresti Red Hawk is benevezett. Ennek megfelelően a következő idénytől kezdve az alapszakasz során a felek egy oda-vissza vágó kört játszanak, majd a mezőny két részre oszlik. A felsőházba az alapszakasz 1–5., míg az alsóházba a 6–9. helyezettjei kerülnek. A felsőházba a csapatok a helyezés szerint 9–6–3–1–0 pontokat visznek magukkal, míg az alsóházba 6–3–1–0 pontokat. A bajnoki cím sorsáról ezúttal is Final Four dönt, ahová a felsőház első négy csapata kerül be. Ugyanakkor az Erste ligás csapatok egymás elleni meccse az Erste Liga szabályai szerint beleszámítanak a román bajnoki kiírásba is.
A Román Kupa lebonyolítása nem változik. Az A csoportban az Erste ligás csapatok lesznek érdekeltek, míg a B csoportban a többi. Mindkét csoportból az első két helyezett jut a négyes döntőbe, amelyet Brassóban rendeznek.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Erősített a Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub leigazolta a 32 esztendős cseh Zdenek Dolezalt. Az 1993-ban született csatár még sosem játszott hazáján kívül. A cseh Extraligában 159 mérkőzésen 34 + 35 pontot szerzett, míg a másodosztályban 439 meccsen 158 + 149 pontig jutott, sőt két szezonban is Bajnokok Ligája-résztvevő együttesben szerepelt, a CHL keretein belül 13 összecsapáson három-három gól és gólpassz került a neve mellé. Dolezal a csíkiak harmadik új cseh légiósa Ondrej Machala és Antonín Honejsek után. Ugyanakkor a hokiberkekben az a hír járja, hogy utóbbi kettő nem lesz a kék-fehérek sportolója.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!