További 4,5 millió lejre számít a gyermekvédelem
Soron kívüli ülésen döntött Hargita Megye Tanácsa arról, hogy a kormány által jóváhagyott 7,4 millió lejt beépítik a költségvetésbe és továbbutalják a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságnak. Az összeg közel hétszáz alkalmazott másfél hónapnyi bérét fedezi.
A kormány a múlt csütörtökön hagyta jóvá az összeget, a megyei tanács pedig most ült össze, hogy mielőbb rendelkezésre bocsáthassa az intézménynek.
– Fontos, hogy az itt dolgozók megkapják a fizetésüket, és az elmúlt hetekben folyamatos egyeztetés zajlott parlamenti képviselőinkkel, hogy a döntés időben megszülethessen
– mondta Bíró Barna-Botond, a megyei tanács elnöke. Hozzátette, ez az összeg nem elég az év végéig, ezért bízik abban, hogy a kormány valamilyen formában biztosítja a működéshez szükséges finanszírozási keretet.
A 7,4 millió lejből 2,6 milliót a felnőtt betegek ellátására, 4,8 milliót pedig a gyermekvédelmi rendszer működésére fordítanak. Az igazgatóság vezetője, Elekes Zoltán elmondta, hogy a mostani támogatás átmeneti segítséget jelent, de további 4,5 millió lejre lesz szükség, hogy az év végéig biztosítani tudják a béreket.
– Égető volt a helyzet, lemaradásaink voltak a múlt havi adók befizetésében is
– részletezte Elekes.

