Tavaszi karbantartás a megyei utakon
Az integrált hulladékgazdálkodási rendszer előkészítéséről, a megyei utak karbantartásáról, a szociális szolgáltatások idei tervéről és egyes intézményi díjakról határozott februári soros ülésén Hargita Megye Tanácsa.
Februári soros ülését tartotta tegnap online Hargita Megye Tanácsa, amelynek egyik legfontosabb témája a megyei hulladékgazdálkodási rendszer működtetésének előkészítése volt. Mint arról korábban beszámoltunk, a napokban aláírták a megyei integrált hulladékgyűjtésre és -szállításra vonatkozó szerződést: az új rendszer célja, hogy tapasztalt szolgáltatók bevonásával, a lakossági terheket lehetőség szerint alacsonyan tartva, biztosítsa a hatékony működést.
– A díjszabás három kategóriában történik: városi és vidéki zónákra, illetve külön szabályozással Gyergyóremete számára, ahol a település korábbi vállalásai okán kedvezményes rendszer marad érvényben. A következő hónapokban felkészülési időszak kezdődik, amely során lakossági tájékoztató kampányokra és helyi fórumokat is tartunk az integrált hulladékgyűjtés témában
– közölte Bíró Barna-Botond megyeitanács-elnök. Kiemelte: a cél, hogy az év végéig a hulladéklerakás és a gyűjtés-szállítás integrált módon működjön a megyében.
Elfogadták továbbá a megyei utak folyamatos és időszakos karbantartási munkálatainak egységárait, mivel a téli időszak jelentős károkat okozott a megyei úthálózatban, és a javítások az időjárás függvényében hamarosan megkezdődnek.
Az ülésen jóváhagyták a megyei költségvetésből finanszírozott szociális szolgáltatások idei cselekvési tervét, amelynek célja a tavalyi ellátási szint fenntartása. Emellett döntés született a megyei könyvtár által nyújtott szolgáltatások – többek között másolás, nyomtatás, terembérlés és eszközhasználat – 2026-os díjairól.

