Tavalyi bérük felét kapják a pedagógusok
Miután a kormány megszorító intézkedései nyomán jelentősen csökkent az óraadó tanárok bére, a tavalyi fizetésük feléért dolgoznak a Hargita Megyei Kiválóság Központ pedagógusai.
A kiválósági központok működtetését szabályozó rendelkezések megváltozásával tavaly újraindult a megyében a diákok tehetséggondozása. Amint arról már korábban beszámoltunk, az intézmény elindítását Dávid Zoltán vállalta, akinek a döntéséhez nagyban hozzájárult az a tény, hogy az új intézkedések lehetővé tették, hogy a központ fenntartásához a megyei, illetve a helyi önkormányzatok is hozzájáruljanak. Az időközben lemondott igazgató már akkor jelezte: az oktatási rendszer még mindig szűkösen bánik a tehetséggondozáshoz szükséges tanári állások számával. A helyzet azóta tovább romlott, hiszen időközben a kormány megszorító intézkedései nyomán jelentősen csökkent az óraadó pedagógusok bére, így a tehetséggondozásban részt vevő tanároké is.
Felére csökkent a juttatás összege
A központ olyan inspiráló intellektuális környezetet igyekszik biztosítani a fiataloknak, amelyben szakmai irányítással és a kortársakkal közösen gondolkodva fejleszthetik tudásukat – az ebben a folyamatban részt vállaló pedagógusok bérét pedig az oktatási minisztérium óraadó tanárként folyósítja, ez az összeg viszont ebben a tanévben jelentősen csökkent.
– Az óraadó tanárok bére sokkal alacsonyabb ettől a tanévtől, mint korábban. A konkrét összeg megállapítása függ a tanár képzettségétől és régiségétől, jelenleg 17–38 lej/óra között van. A csökkenés mértéke talán érthetőbb, ha azt mondom, hogy míg a korábbi tanévben egy óraadó tanár havi 4300 lejt keresett, most ugyanazért a munkáért 1980 lejt kap
– mondta lapunknak Waczel Ferenc humánerőforrásért felelős tanfelügyelő.
A központ igazgatója szerint tény, hogy az érintett pedagógusok bére „nem mondható motiválónak”, hiszen a juttatás értéke az előző tanévben körülbelül a duplája volt a mostaninak, ezzel együtt is a tanárok szakmai elhivatottsága és elköteleződése megtartja őket a fiatalok mellett.
– A tantestület nagyrészt megmaradt, három új kolléga csatlakozott hozzánk, így jelenleg 18 tagú a pedagóguscsapat. Amennyiben a jövőben lehetőségünk nyílik rá, ezt további állásokkal szeretnénk bővíteni
– tudtuk meg Nagy Zsuzsannától, a központ igazgatójától.
Több mint kétszáz diáknak nyújtanak lehetőséget
A kiválósági központ keretében három helyszínen – Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Maroshévízen – folyik aktív munka a különböző tematikájú csoportokban, idén 229 diák részvételével kezdték el a tanévet.
– Zömében a tavaly beiratkozott fiatalok szerették volna folytatni a közös munkát, természetesen újak is csatlakoztak hozzájuk idéntől, ami azt jelzi, hogy továbbra is van érdeklődés a program iránt. A részvétel természetesen többletmunkát jelent mind a diákok, mind a tanárok számára, de meggyőződésem, hogy a befektetett energia megtérül
– közölte az igazgató.
A fiatal tehetségek felkészítése csoportos foglalkozásokon történik, erre a következő tantárgyak területén van lehetőség: matematika, fizika, magyar nyelv és irodalom, román nyelv és irodalom, földrajz, logika és szociológia, valamint közgazdaságtan.

