– Pályája elején a barlangászat érdekelte igazán, latin nevükön ismeri a védett növényeket, és a kőzetek között is jól eligazodik. Gyermekkora óta nagy természetjáró?  

– Nem voltunk kimondottan túrázó család, de gombászni sokat jártam édesapámmal. Ezekre az alkalmakra vezetem vissza a természetjárás iránti érdeklődésemet – a gombák mellett gyűjtöttünk fenyőtobozt, azért már a fára is felmásztam, és így kisgyermekként egyre közelebb kerültem a természethez, az erdő élőlényeihez, a barlangokhoz. Amire a pályaválasztáshoz értem, már komolyabban foglalkoztam hegymászással, baráti társaságunkkal az Alpok három-négyezres csúcsaira jártunk. Egyértelmű volt, hogy turizmus–földrajz szakon akarok továbbtanulni, és már megfogalmazódott az a tervem is, hogy barlangi- és hegyimentőként, illetve idegenvezetőként szeretnék dolgozni. Az iskolát követően, 2006-ban elvégeztem a barlangász-alapképzést, aztán a barlangimentő-iskolát, de ekkor már találkoztam Fekete Örssel, és eleinte önkéntesként, aztán hivatásosan is tagja lettem az általa vezetett hegyi- és barlangimentő közszolgálatnak. Alapító tagja vagyok a megyei barlangimentő szakosztálynak, ahol saját magunk képezzük ki a következő generációt. 

– Nem hagyott fel azzal a tervével sem, hogy idegenvezetőként dolgozzon, rendszeresen vezetett csoportokat a Gyergyói-havasokban és a Hagymás-hegységben. Hogyan látja, napjainkban milyen a hegyvidéki turizmus ebben a térségben?

– Az elmúlt tíz év elemzésénél külön kell beszélnünk a koronavírus-járvány előtti és utáni időszakról. A járvány előtt a Békás-szoros, illetve a környéken található barlangok iránt érdeklődő túrázóknak és turistáknak a fele magyarországi, a másik fele belföldi vendég volt. A Covidot követően az ide érkezők 80 százaléka belföldi, és kevesebb lett a külföldi érdeklődő. Ebben az arányváltozásban közrejátszik talán az is, hogy Erdély most már nem egy olcsó desztináció, az árak és a szolgáltatások tekintetében is kezdett felzárkózni a nyugat-európai mércéhez. Robbanásszerű fejlődés figyelhető meg a belföldi turizmus terén, és ez érezhető a Békás-, illetve a Vargyas-szorost felkereső romániai látogatók számában. Igaz, hogy a Békás-szoros Neamț megyéhez tartozik, de mint turisztikai desztináció Hargita megyét erősíti.

– Mi a helyzet a kevésbé promotált barlangi turizmussal?

– A barlangi turizmus nem sokat fejlődött az elmúlt tíz évben, aminek egyik oka az, hogy ma már szigorú előírások mentén látogatható egy-egy barlang, nagy részük természetvédelmi területen van, és a környezetvédelmi minisztérium, az országos védett területek ügynöksége vagy az illetékes nemzeti park igazgatósága engedélyével lehet oda belépni. A turistaösvények közelében lévő barlangok így szervezett csoportokkal látogathatók. Azt is tudomásul kell venni, hogy vannak olyan lezárt barlangok, amelyek veszélyesek, mások denevérélőhelyek télen-nyáron, ilyenek például a Vargyas-szorosiak. Ha ezeket az élőhelyeket beemeljük a turisztikai látnivalók közé, több problémával szembesülünk: egyrészt csak az erre kiképzett szakember vezetésével ajánlott a látogatásuk, másrészt a kirándulók nagyon sok szemetet hagynak a barlangokban. A Vargyas-szorosban a nagyközönség számára is nyitott barlangokat például a szentegyházi hegyimentőcsapatunk tartja tisztán, ők egyébként májustól a szezon végéig állandó ügyeletet tartanak fenn a szorosban.

– Ha már a turizmusról beszélünk, térjünk ki a hegyimentő közszolgálat által kijelölt és gondozott túraútvonalak állapotára.

– Több mint kétezer kilométer hosszúságú túraútvonal-hálózatról beszélünk, ezek 98 százalékban jelenleg is járhatók, ki vannak takarítva. Miért kell ezeket folyamatosan akadálymentesíteni? Az elmúlt években nagyon sok széldöntés volt, rengeteg fát kellett eltakarítanunk az útvonalakról, illetve mivel egyre enyhébbek a telek, és nem fagy meg a talaj, egyre több a földcsuszamlás és az olyan fa, ami a laza talaj miatt meg a rárakódott hómennyiség súlyától kidől. Ezekhez a munkálatokhoz engedélyt kell kérnünk a terület tulajdonosától, legyen az közbirtokosság, állami tulajdonban lévő erdő vagy természetvédelmi terület. Az útvonalak tisztán tartása azonban a balesetet szenvedők gyors és hatékony ellátásában is elengedhetetlen, hiszen ezeket használjuk a bajba került kirándulók megközelítésénél. 

– Említette, hogy az elmúlt években megnőtt a Székelyföldre érkező vendégek, kirándulók száma, ezzel párhuzamosan pedig egy korábbi nyilatkozatából az is kiderül, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kell helyezniük a túrázók felkészítésére, tájékoztatására. Hogy történik ez?
 
– Balesetmegelőző tevékenységünknek több része van, alapvetően a túraútvonalak kijelölése és gondozása is idetartozik, de ezenkívül, ami nagyon fontos, és csapataink nagy energiát fektetnek bele, az a gyermekekkel való foglalkozás: felkészítjük őket arra, hogy a természetben járva milyen szabályokat kell betartaniuk ahhoz, hogy a baleseteket elkerüljék. Milyen öltözetben induljanak kirándulni, mit vigyenek magukkal, kihez forduljanak információért a túraútvonallal kapcsolatosan, milyen applikációkat érdemes használni.

– És milyeneket?

– Nagyon sok felhasználóbarát applikáció van, amelyek segítenek a tájékozódásban és a segítségkérésben, ilyen a Salvamont-applikáció is: ezt használva, ha a felhasználó megadta a telefonszámát és elindította az útvonaltervező programot, jól követhető, hogy hol jár – ez egy esetleges segélyhívás esetén életmentő információ lehet. Érdemes tehát felkészülni egy-egy családi kirándulásra, egyrészt használni ezt az applikációt, másrészt információt kérni az O-SALVAMONT (0725–826668) hívószámon a tervezett útvonal állapotáról, mert például vannak olyan ösvények, melyek télen nem használhatók biztonságosan. A köztudatban ismert segítségkérő O-SALVAMONT telefonszámot tehát nyugodtan lehet hívni olyankor is, amikor tájékozódni szeretnének a hegyvidéki ösvények állapotáról.

– Harmincnál több menedékház nyújt védelmet a kirándulóknak a kijelölt turistaösvények mentén. Az elmúlt időszakban pedig a hegyi turizmusban új élményt kínáló panorámakabinok is épültek a térségben. Milyen további fejlesztéseket terveznek ezen a területen?

– Ezek a faházak folyamatos gondozást igényelnek: tetőcserét, festést, egyéb karbantartási munkákat. Az elmúlt időszakban például volt, amelyik leégett, van, ahová a pásztor beköltözött – bár ez egy eset, máshol nagyon jó viszonyt ápolunk a hegyen élőkkel, jelzik nekünk, ha a szél vagy a nagyvadak megrongálják a menedékhelyet. Újabb faházakat is szeretnénk építeni: egyet a Gyergyói-havasokban, egyet a Csíki-hegygerincre, továbbá a költségvetésünkből egy megrongált, rossz állapotban lévő menedékhelyet is újra cserélünk. A panorámakabinok valójában a kilátópontok környékén épülnek, élményt nyújtva az arra kirándulóknak, mintegy turistacélpontként működnek tehát. Ezek használatához időpontfoglalásra van szükség, ezt az In Time applikáción keresztül lehet megtenni. Jelenleg három panorámakabin van: a Gyilkos-havason, a Mária-kőn és a Vargyas-szorosban, a Szentegyházi Különleges Mentőcsapat pedig egy újabb építését tervezi. Keressük ugyanakkor a jó helyszíneket kilátótornyok építéséhez, amelyek szintén turistacsalogatók lehetnek.

– Hat évvel ezelőtt Hargita Megye Tanácsa Önzetlenség díjával tüntették ki. Akkor a laudációjában elhangzott, az ön példája is bizonyítja, hogy a természetszeretet tanítható. A hegyimentő közszolgálat is fontos feladatának tartja a fiatal generáció megszólítását, de milyen eredménnyel teszik ezt?

– Évente szervezünk bar­langásztáborokat, osztályfőnöki órákon és a Zöld hét, Iskola másként keretében tartunk tájékoztató jellegű programokat, csak tavaly több mint 15 ezer gyermekhez értünk el ily módon. Ez a szám 2023-ban 13 800 körül volt, mind aktívabbak vagyunk tehát ezen a területen is. Nagyon jó visszajelzéseket kapunk a gyermekek, a szülők és az osztályfőnökök részéről is. Vannak olyan önkéntes hegyimentőink, akik iskoláskorukban ezeken a programokon ismerkedtek meg a közszolgálattal. Hozzáteszem, az utánpótlás-nevelésben a megyei közszolgálat oktatóközpontként is működik mind a hegyi- és barlangimentés területén, mind pedig a búvár és kutyamentő szakterületeken.

– A hegyimentő közszolgálat olyan szervezet, ahol folyamatosan és nagyon nagy számban dolgoznak önkéntesek. Minek köszönhetően tudják fenntartani az emberek érdeklődését?

– Közel 170 önkéntessel dolgozunk együtt, emellett tíz hivatásos, tehát főállású munkatársunk van, beleértve az adminisztrációt is. A számok tükrében is látszik tehát, hogy a szolgálat működtetése nagymértékben függ az önkéntesek jelenlététől. Hozzáteszem, még mindig tudunk fogadni új embereket. Mivel tudjuk megtartani önkénteseinket? Fontos, hogy azok, akik hozzánk jönnek, nagyon elszántak, tetszik nekik, amit csinálnak, mert úgy szervezzük meg a munkát, hogy a jelzésfestés, barlangászat, sízés és egyéb tevékenységek mellett mindent megismerjenek és megtanuljanak. A másik előnyünk, hogy főként azok jelentkeznek hozzánk szolgálatra, akik túrázó, hegymászó emberek, és amúgy is szívesen töltik a szabadidejüket a természetben, illetve szeretik átadni azt a tudást, amire szert tesznek, és segíteni társaikon. A megyében jelenleg kilenc csapat teljesít szolgálatot, térségekre lebontva, hogy minél hamarabb a helyszínre tudjunk érkezni. A térségek: Borszék, Maroshévíz, Gyergyószentmiklóson két csapat, Balánbánya, Csíkszereda, Szentegyháza, Székelyudvarhely, Gyimes. Ezt a kört szeretnénk egy új parajdi hegyimentőcsapattal bővíteni, mivel ott is egyre aktívabb a hegyvidéki turizmus.

– Munkájuk állandó készenléti állapot mellett jó állóképességet, gyors helyzetfelismerést és veszélyelhárítási készségeket igényel. A mindennapokban ez hogyan befolyásolja a magánéletét? 

– Volt olyan, hogy a születésnapomon édesanyámmal egymásnak adtuk a kilincset: ő jött köszönteni, én mentem ki az ajtón egy riasztás miatt, amíg ők nálunk ünnepeltek. Tény tehát, hogy sokszor kell a magánélet és a munka között egyensúlyoznunk, de azt gondolom, hogy a hegyimentősök ezt nem teherként élik meg, hiszen arról szól a munkánk, hogy akkor és ott segítsünk, amikor és ahol szükség van rá.

– Milyen alapkészségek­kel kell rendelkezzen egy hegyi­mentő?

– Jó kommunikációs készséggel, hiszen bajba került, gyakran riadt emberekkel kell tartani a kapcsolatot, minél több hasznos információt megtudva tőlük. Megfelelő pszichológiai felkészültséggel, hiszen nap mint nap jelen van az életünkben a stressz, a veszélyhelyzet. Mentés közben például gyakran előfordulhatnak olyan szituációk, amelyeket ha nem megfelelően kezelünk, veszélybe kerülhet az akció. Jó fizikai kondícióval rendelkező csapattagjaink hetente bejárják a hozzájuk tartozó területeket azért, hogy a különböző – gyalogos és terepjárós – mentési útvonalakat ellenőrizzék. Vannak például olyan hegyvidéki területek, ahonnan csak hordággyal, máshol kézben tudjuk lehozni a kirándulókat, ezeket a helyszíneket is, amennyire lehet, átjárhatóvá tesszük. Nemcsak akkor kell tehát a hegyekben lennünk, amikor mentési akció van.