Nőtt az influenzás esetek száma
Az elmúlt hetekben megnőtt az influenzás megbetegedések száma, s bár az esetek mértéke ugyan egyelőre nem aggasztó, dr. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság tiszti főorvosa továbbra is fokozott óvatosságra int.
Láthatóan megugrott az elmúlt időszakban az influenzás betegek száma Hargita megyében: míg december utolsó hetében a megyei népegészségügyi igazgatóság statisztikai adatai szerint 78 esetet regisztráltak, január első hetében már 125 igazolt megbetegedéssel számolt az intézmény.
– Magyarországon és Közép-Kelet-Európa több országában is járvány van, elég egyértelmű tehát, hogy mi sem lehetünk kivételek. Szerencsére az eddigi esetek nem súlyosak, ez azonban nem jelenti azt, hogy az alapvető higiéniai és fertőzésvédelmi szabályok ne lennének továbbra is érvényesek, illetve indokolt esetben a maszk viselete továbbra is ajánlott
– mondta lapunknak ezzel kapcsolatban dr. Tar Gyöngyi tiszti főorvos.
A megyei népegészségügyi igazgatóság adatai szerint december végén jelentős csökkenés volt megfigyelhető a felső légúti megbetegedések, illetve a tüdőgyulladásos esetek számában, és bár ezekre vonatkozóan most újra megugrottak a statisztikai adatok, igazán jelentős növekedés nem figyelhető meg.
– A tüdőgyulladásos esetekben továbbra is csökkenés mutatkozik, a felső léguti megbetegedéseknél pedig nagyjából háromszázzal nőtt januárra az esetek száma
– tudtuk meg a tiszti főorvostól.
