Nálunk nem lesz iskola-összevonás
Pénteken érvénybe lépett a tanintézetek összevonásának szabályzata, a minisztérium ütemterve szerint az átszervezést a tanévkezdés napjáig véglegesíteni kell. A kisebbségi nyelveken oktató oktatási intézmények viszont bizonyos mértékig mentesülnek ettől a megszorítástól, megyénkben például egyetlen iskola sem veszíti el önállóságát.
A tanfelügyelőségeknek augusztus 11-ig, hétfőig kellett elküldeniük a Közoktatás Minőségét Biztosító Ügynökségnek (ARACIP) és az Oktatási Minisztériumnak az átszervezendő iskolák listáját, az ötszáznál kevesebb tanulóval rendelkező oktatási egységek összevonására vonatkozó eljárás alapján, a szabályzat pénteken jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
Az ütemterv szerint szeptember 8-áig, a 2025–2026-os tanév első napjáig le kell bonyolítani az átszervezést. Az RMDSZ-nek köszönhetően az összevonást szabályozó törvényben más számok vonatkoznak a kisebbségekre. Demeter Levente Hargita megyei főtanfelügyelő közölte, hogy ha megvan az új küszöb (azaz az ötszáz gyermek) 60 százaléka, akkor megmarad az adott intézmény jogi személyisége, „vagyis mondható úgy is, hogy minden marad a régiben” – eddig ugyanis háromszáz diákkal lehetett önálló egy oktatási intézmény. Mivel a megyében zömmel kisebbségi oktatás zajlik, továbbra is ugyanolyan szabályozás alá esik a többség (azaz a románság) is, ha kisebbségben van, az új létszámküszöbbe sorolható minden, eddig is önálló jogi személyiségű Hargita megyei tanintézet, akár magyar, akár román nyelven oktat. A főtanfelügyelő kiemelte azt is, hogy az új törvényben lévő osztálylétszám 80 százalékának kell megfelelniük a kisebbségi nyelven oktató napköziknek, iskoláknak. – Ezért az osztályok száma is nagyjából marad, ahogy volt, csak kevés esetben kerülhet sor összevonásra – tette hozzá. Hasonló helyzetben van Kovászna megye is, a többi megyében viszont alapos változáson esik át az iskolahálózat. „Kegyetlen folyamat” – fogalmazott a Hargita megyei főtanfelügyelő, hiszen rendes körülmények között egyéves eljárást kell alig pár hét alatt lebonyolítani.

