Hargita megyében több mint 24 ezren igényeltek mezőgazdasági támogatást
Összesen 24 143-an igényelték Hargita megyében a június 13-i meghosszabbított határidőig az egységes mezőgazdasági támogatást.
Nagyon kevesen kellett éljenek a határidőhosszabbítás lehetőségével a megyében, hiszen a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) évek óta igyekszik betartani az eredeti határidőt, így az idén is május 30-ig szinte minden igénylőtől befutottak a kérelmek az egységes mezőgazdasági támogatásra – fogalmazott érdeklődésünkre Haschi András. Az APIA megyei igazgatója elmonda, az elkövetkező periódusban a beérkezett adatokat a hivatal munkatársai ellenőrzik, és ha hiányosságok vannak, azok pótlására szólítják fel a gazdákat. Hozzátette, közel egy hónap múlva elkezdik az ellenőrzéseket terepen is, a gazdáknak csupán annyi a feladatuk, hogy földjeiken betartsák a támogatásigénylési kérelmekben vállaltakat.
Az ügynökség által közreadott adatokból kiderült, hogy a március 3. és június 13. közötti időszak alatt országosan 708 012 agrártámogatási kérelmet nyújtottak be a romániai gazdák összesen 9 875 710 hektár területre, ami Hargita megyében 24 143 gazdát és 178 048 hektár területet jelent. Az adatok megerősítik azt az elmúlt években tapasztalt tendenciát, hogy egyre több gazda dönt a társulás és a földterületek összevonása mellett.
Tavaly országosan 730 395 igénylést jegyeztek az APIA-kirendeltségek, összesen 9 780 571 hektár területre. A támogatást igénylő gazdák száma valamelyest csökkent, a földterületek nagysága viszont nőtt. Ez a tendencia tapasztalható Hargita megyében is, ugyanis a tavaly 323-mal többen igényeltek támogatást, mint az idén, ugyanakkor, ami nagy jelentőséggel bír, hogy a földterület nagysága itt is nőtt 1856 hektárral, ami annak köszönhető, hogy sikerült összevonni olyan kis méretű parcellákat, amelyekre eddig nem igényelhettek támogatást. A közreadott adatok alapján 24 megyében nőtt a támogatásigénylés tekinteténen a földterület nagysága, a legnagyobb mértékben Gorj megyében, ugyanakkor az említett megye az egyike a legkevesebb mezőgazdasági területtel rendelkezőnek – 73 541 hektár –, amelyek után APIA-támogatást igényeltek.
A másik két székelyföldi megyében is csökkent ugyan a támogatást igénylő gazdák száma, de a földterületek ott is növekedtek a tavalyi adatokhoz képest. Maros megyében idén 21 001-en kértek agrártámogatást 263 388 hektárra, míg a tavaly 21 538 gazda 261 618 hektárra. Háromszéken az idén 11 438 gazda 114 841 hektárra, a tavaly pedig 11 642 gazda 112 638 hektárra kért támogatást.