Elkészült a korondi Sórét utcai híd

Elkészült a korondi Só­rét utcában a megyei hul­ladékgazdálkodási rendszer működéséhez elen­gedhetetlen híd. A be­ru­házás Korond község és Hargita Megye Tanácsa együttműködésében valósult meg, értéke mintegy kétmillió lej. Bár a hivatalos átadás később lesz, a forgalom már használhatja az új átkelőt.

Tankó Éva-Eliza
Elkészült a korondi Sórét utcai híd
A Sórét utcai híd Korondon. Összeköttetés Fotó: HMT

Korondon, a Sórét utcában a régi híd állapota már nem tette lehetővé a biztonságos közlekedést, ezért döntöttek az újjáépítés mellett. A munkaterületet 2024 májusában adták át a kivitelező ING Service Kft.-nek, a terveket Korond község készíttette, a kivitelezést pedig Hargita Megye Tanácsa szerződte. Az új híd építését megelőzően ideiglenes átkelőt kellett létesíteni, amelynek engedélyeztetése miatt csúszott a kivitelezés, tudtuk meg Hargita Megye Tanácsának sajtóosztályától. Ennek eredményeképpen póthíd biztosította a közlekedést a hídon túl élő családok számára, hiszen a kerülőút – ami tulajdonképpen mezőgazdasági földút –, körülbelül 3 kilométer hosszú és rendkívül nehezen járható lett volna, különösen rossz időben.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



– Már megnyitottuk a forgalom számára az új hidat, hiszen a hídon túl élő családoknak biztosítani kellett az átjárást, a hivatalos átadás azonban no­vemberben várható. Leterítették az aszfaltréteget, útburkolati jeleket festettek, most végzik az utolsó simításokat, egy-két héten belül befejezik a munkát – közölte lapunkkal Makó Ferenc, Korond község településmenedzsere, hozzátéve, hogy a kivitelezés zökkenőmentesen zajlott.
Az új híd a hulladékátrakó állomáshoz vezető úton található, így megléte elengedhetetlen a megyei hulladékgazdálkodási rendszert kiszolgáló átrakóállomás számára – tette hozzá megkeresésünkre Hargita Megye Tanácsa.

Elkészült a korondi Sórét utcai híd





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!