Pontosítás
Váratlan gond hátráltatja a munkát címmel megjelent cikkünk kapcsán közlünk pontosítást. Az alábbiakban a csíkszeredai Városi Művelődési Ház korszerűsítési munkálatait végző társulás vezetőjének megjegyzését változtatás nélkül közöljük.
„A Hargita Népe online és nyomtatott felületén 2026. április 7-én Váratlan gond hátráltatja a munkát címmel megjelent cikk kapcsán ezúton szeretnénk pontosítást kérni.
A cikkben szereplő alábbi megfogalmazás: „A szakértő arra a következtetésre jutott, hogy a kivitelezés során nem tartották be azt a műszaki tervet, amely az általa készített szakvélemény alapjául is szolgált” félreérthető lehet, és azt a benyomást keltheti az olvasóban, hogy a jelenlegi kivitelező nem tartja be a műszaki terveket.
Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a szakértői vélemény az eredeti építési tervek alapján készült, ugyanakkor a jelenlegi felújítási munkálatok során megállapítást nyert, hogy az épület kivitelezése az 1960-as években több ponton eltért a tervektől, illetve nem minden esetben felelt meg a szakmai előírásoknak. Ennek következtében vált szükségessé a szakértői vélemény kiegészítése, a műszaki tervek módosítása, valamint az érintett munkafázisok ideiglenes felfüggesztése.
A felújítási munkálatokat végző Tectum Company Rt. – Impex Aurora Kft. alkotta társulás vezetőjeként fontosnak tartjuk kiemelni, hogy munkánk során minden esetben a hatályos tervek maradéktalan betartására és a legmagasabb szakmai színvonal biztosítására törekszünk.
Fentiekre tekintettel tisztelettel kérjük, hogy az említett cikk kapcsán a szükséges pontosítást közölni szíveskedjenek.
Tisztelettel,
TECTUM COMPANY Rt.
Vigh Menyhárt István, ügyvezető

