A táncparketten az ANAF

Ezután minden társasági rendezvénynek teret biztosító vállalkozás – éttermek, rendezvénytermek, klubok – köteles előre bejelenteni az adóhatóságnál, hogy mikor és milyen vendégséget tartanak nála, azon hányan vesznek részt, mennyit fizetnek a menüért és az egyéb szolgáltatásokért. A cél a vendéglátóipari ágazat „kifehérítése”, az adóelkerülés visszaszorítása – az adóhatóság központi lista szerint fogja ellenőrizni a vállalkozásokat, és azok között Hargita megyei cégek is szerepelnek.

Pál Emil
A táncparketten az ANAF
Lakodalomban táncoló meghívottak. December 31-ig az adóellenőrök minden vendéglátóhelyen tartott társasági magánrendezvényre kíváncsiak Fotó: Hodgyai István

Az Országos Adóhivatal (ANAF) augusztus végén kiközölt döntése értelmében a vendéglátóipari egységek minden társasági jellegű magánrendezvényt – így az esküvőket, keresztelőket, kicsengetéseket, házassági évfordulókat, banketteket, torokat, céges rendezvényeket stb. – kötelesek jelenteni az adóhivatalnál. 

Ki, mit, mikor, hol, és főleg: mennyiért

Az ANAF az év végéig minden tervezett eseményről információkat kér, ezeket a foglalást követő 5 napon belül kell elküldjék a cégek – a hatóság preferenciája szerint szerkeszthető Excel-táblázatban. A rendelkezés szerint az információk között fel kell tüntetni a vállalkozás nevét, a kapcsolattartó személy telefonszámát, a rendezvények jellegét, azok dátumát a kezdési órával, a résztvevők várható számát, a menü vagy menük árát, árait, a kapott előleg összegét, illetve – legalábbis az eredeti dokumentum szerint – az egyéb, pénzért biztosított szolgáltatásokat – pl. terembért, díszítést, zene- vagy műsorszolgáltatást, a filmezés-fotózás díját stb.
A cél, hogy kiszűrjék a „szürke zónában biztosított” szolgáltatásokat, és ezáltal az adóelkerülést. Amint Nanu Toma, az adóhatóság ellenőrző szerve, a Pénzügyi Csalások Elleni Főigazgatóság (DGAF) vezetője nyilatkozta a sajtónak: a tapasztalat szerint „vannak a lehetőséggel visszaélő gazdasági szereplők, akik kikerülik a bevételeikre eső fiskális kötelezettségeket: nem állítanak ki számlát vagy nem jelentik be a teljes jövedelmüket”.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Az ajándékpénzre nem terjed ki az ellenőrzés

A Hargita Népe megkeresésére Dimén Hunor Dénes, a megyei adóhivatal igazgatója is megerősítette: az ellenőrzések célja kiszűrni a számlázási kötelezettségüket elmulasztó – s így az adózást elkerülő – szolgáltatókat. Dimén szerint az említett szektorban országos szinten akut probléma, hogy egyes cégek számlázás nélkül, vagy csak az érték töredékét kiszámlázva biztosítják a szolgáltatásaikat – ami, bár olcsóbb lehet a megrendelő számára, de az adókötelezettség elmulasztásával drágább a költségvetés egészének.

– Fontos leszögezni, hogy ebben a tekintetben a magánszemélynek nincs kötelezettsége, tehát nem az esküvőt ünneplő pár vagy a keresztelőt tartó szülők kell bejelentsék a rendezvényt, hanem az a vendéglátó egység vagy rendezvényszervező vállalkozás, amelyik az esemény lebonyolítását, helyét biztosítja

– jelezte. Hozzátette, az intézkedés nem érinti az ajándékpénzeket, így ha az adóhatóság ellenőrzést végezne is, az ajándékpénzt nem fogják ellenőrizni, mivel nem adóköteles jövedelem.

Hargita megyei vállalkozás is szerepel az országos listán

A megyei adóhivatal vezetője azt mondta, az ellenőrzéseket nem feltétlenül a helyszínen végzik: az adóhatóság számítógépes rendszerében ellenőrizni fogják, hogy egy rendezvényen nyújtott szolgáltatásról a vállalkozó feltöltötte-e az elektronikus számlát, és ha készpénzben kapta a szolgáltatás díját, állított-e ki róla nyugtát.

– Az adatbázisban minden látszik, így kicsi az esélye, hogy személyesen érdeklődjenek az ellenőrök, hanem megnézik, hogy melyik nap hol milyen esemény volt, majd azt, hogy megtörténtek-e időben a számlázások. A Pénzügyi Csalások Elleni Főigazgatóság egy 829 vállalkozást tartalmazó prioritási listát állított össze, az ezen szereplő vállalkozásokat ellenőrzik első körben. Ezek nagyobb rendezvényszervező cégek és vendéglátó egységek. Persze, emellett szúrópróbaszerű ellenőrzéseket is végezhetnek

– tájékoztatott az igazgató, megjegyezve, hogy a listán Hargita megyei vállalkozások is szerepelnek.

A táncparketten az ANAF
Candy bar – édességbüfé – egy esküvői mulatságon. Az adóhatóság állítja: fiskalizálni, nem megkeseríteni akarja a nagy pillanatokat

Nem fukarkodnak a bírságokkal

A hatályos jogszabályok értelmében, ha egy cég vagy egyéni vállalkozó elmulasztja a számlázási kötelezettségét és a vele járó adófizetést (profitadó, áfa stb.), halmozott bírságra számíthat. 2024-től kötelező az elektronikus számlák feltöltése az ANAF SPV (Saját Virtuális Tér – Spațiul Privat Virtual) rendszerébe, a szolgáltatás végzésétől számított öt napon belül. A késedelmes feltöltés szankciókat von maga után: kisvállalkozások és egyéni vállalkozók esetében a büntetési tétel 1000–2500 lej, közepes vállalkozásoknál 2500–5000 lej, a nagyvállalatoknál 5000–10 000 lej közötti. Ismételt vagy súlyosabb mulasztás esetén az ANAF a bírság mértékét emelheti. A jövedelemadó be nem fizetése szintén szankciókkal jár: az adóhatóság minden napra 0,02%-os késedelmi kamatot és 0,01%-os késedelmi büntetést számít fel, s ezek addig halmozódnak, míg a vállalkozó nem törleszti a kifizetendő adó teljes összegét.

Megkapták, köszönik, jelentik

Az ANAF ellenőrző intézkedései kapcsán több rendezvényszervező vállalatot is megkerestünk: Udvarhelyszéken például a szentegyházi Szépasszony Rendezvénysátortól és a Medvetanya által működtetett Szenttamási Rendezvénysátortól is kértek már be adatokat. Ferenczi Szilárd, a szentegyházi rendezvényszervező cég vezetője szerint az SPV-ügyfélkapun keresztül értesítette őket az adóhatóság arról, hogy jelentsék: ebben az évben hány rendezvényt tartottak, milyen szolgáltatásokat nyújtottak, mekkora létszámnal zajlottak a rendezvények és hányat fognak tartani még az idén. Mint elmondta, azokról a szolgáltatásokról, melyeket nem ők biztosítottak – zenész, fotós, videós –, nem kellett adatokat nyújtsanak a hatóságnak. 

– Az értesítés mellett küldtek egy dokumentumot, ami a kötelezettségeket rögzítette, illetve egy Excel-táblázatot, amit a bekért adatokkal kellett kitölteni. Volt, amit elküldenünk, mert mindegyik rendezvényük rendben le volt számlázva és nyilván volt tartva

– fogalmazott, hozzátéve ugyanakkor, az adóhatóság részéről abszurd kérés, hogy az összes szolgáltatást a rendezvényszervezők listázzák. 
Sinka Jenő, a tibódi Medvetanya vezetője is hasonlóan vélekedik, ám elmondása szerint az ő cégüket nem értesítette az ANAF, hogy ilyen kötelezettségük lenne. 

– Az eseményekről bekérték az adatokat, de lévén, hogy éttermet is működtetünk, a számláinkat azonnal feltöltjük, így a hatóság rendszerében már a rendezvény lejártakor megjelennek az adatok. Részletesen csak akkor kell beszámolnunk a résztvevők számáról és a rendezvény költségeiről, ha például kiszállással egy vidéki kultúrotthonba szállítjuk a megrendelést

– vázolta.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!