A képviselő-testület is rábólintott a hitelre

Egyetértett a csíkszeredai önkormányzat képviselő-testülete a kezdeményezéssel, hogy a város 110 millió lej értékű hitelkeretet igényeljen – többek között erről döntöttek a tanácsosok a pénteki soron kívüli ülésen. Fontos előrelépés ugyanakkor, hogy a Harvíz Rt. regionális vízszolgáltató víz- és szennyvízinfrastruktúra-fejlesztési projektjének megvalósíthatósági tanulmányát is véglegesítették.

Pál Bíborka
Becsült olvasási idő: 2 perc
A képviselő-testület is rábólintott a hitelre
A képviselő-testület is elfogadta a hitelfelvételi szándékot Fotó: Csíkszereda megyei Jogú Város

A képviselő-testület elfogadta, így Csíkszereda elindítja a 110 millió lejes hitel felvételéhez szükséges eljárást. A hitelt kizárólag az uniós projektek önrészének és előfinanszírozásának fedezésére használnák. Amint arról már korábban beszámoltunk, a városvezetés a kincstárival szembeni előnyösebb kereskedelmi bankos hitelhez folyamodik, amelynek részlet-visszafizetését három év múlva kell elkezdni, és tízéves futamidővel 2038-ban zárul. Korodi Attila polgármester korábban a hiteligénylést bejelentő sajtótájékoztatón arra is kitért, hogy mivel a hitelfelvételhez közbeszerzési eljárást kell lefolytasson a hivatal, nagy valószínűséggel egy hosszabb folyamat előtt állnak, és több hónapba is beletelik, amíg hozzájutnak a hitelhez. 
– Látva más városok hitelfelvételi folyamatait, úgy gondolom, hogy nagyjából az év végére közel érünk majd a közbeszerzési folyamat végéhez, és akkor kaphatjuk meg a pénzt – mondta a polgármester.
A soron kívüli tanácsülésen elfogadták továbbá a Harvíz Rt. Hargita megyei víz- és szennyvízinfrastruktúra-fejlesztési projektjének megvalósíthatósági tanulmányát. Az ülésen jelen lévő Bogáti Csaba, a regionális víz- és csatornaszolgáltató vezérigazgatója elmondta, „hosszú hét évet” igénylő előkészítő folyamat végére értek, a projekt dokumentációja ezt követően az európai ellenőrző bizottsághoz kerül. 
– A 350 millió euró értékű beruházás nemcsak a Csíki-medence víz- és szennyvíz-infrastruktúráját korszerűsíti, hanem Székelyudvarhely és a környező települések hálózatát is – mondta Bogáti. A vezérigazgató szerint az óriásprojektet az eredeti elképzelésekhez képest két részben fogják lebonyolítani – a munkálatok 85 százalékát kell elvégezni az első szakaszban ahhoz, hogy az európai uniós Fenntartható Fejlesztések Program (PDD) keretéből a folytatáshoz is biztosítsák majd a támogatást. 
A Csíki-medence víz- és szennyvízszolgáltatása korszerűsítéséhez tartozik többek között a megyeközpont derítőállomásának felújítása, illetve Csatószegen egy új állomás létrehozása. A meglévő rendszer bővítésének főbb pontjai pedig Csíkszentgyörgyön egy teljesen új hálózat, míg Csíkszentsimonban szennyvízhálózat kiépítése. A fejlesztési projekt nagy részét uniós forrásokból, illetve állami támogatásból finanszírozzák, 6 százalékát teszi ki a Harvíz Rt. önrésze, illetve 1,8 százalék minden érintett helyi önkormányzat – így Csíkszereda is – hozzájárulása.  
 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!