Százharminc program

Több mint 130 programmal várja a lovassportok kedvelőit a nagykorúvá lett Székelyföldi Lovas Ünnep.

Hegyi Zsuzsánna
Százharminc program
Nagy Zoltán, Bajkó Ildikó és Bajkó Tibor. Közönségcsalogató Fotó: Hegyi Zsuzsánna

Kedden már felkerült – a domboldalba zsákokból kirakott feliraton – az ü-re a pont: nagyüzemben készül a Krigel lovaspálya az augusztus 21–24. közötti, immár 18. Székelyföldi Lovas Ünnepre. Az ingyenesen látogatható rendezvény ezúttal is a megyei és helyi önkormányzatok társszervezésében és támogatásával valósul meg. Székely Ádám, a Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének tanácsadója a tegnapi sajtótájékoztatón kiemelte: az intézmény 2025-ben is kiemelt figyelmet fordít a lovassportok, a lovas turizmus és a lovas hagyományok ápolására.

– Városunk kiemelt rendezvényként kezeli ezt a hagyományos eseményt

– hangsúlyozta Nagy Zoltán polgármester.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



A programsorozat nagyon sok jól bejáratott, hagyományos eseményt tartalmaz, de lesznek újdonságok is.

– A csütörtöki kerekasztal-beszélgetés mellett bemutatjuk Romfeld János A lipicai ló Romániában című kötetét

– emelte ki Bajkó Ildikó szervező.
Mint elhangzott, Potápi Árpád János emlékére akadályhajtó emlékkupát rendeznek, továbbá lesz rönkhúzás, díjugratás, Pál Ágnes-kupa, s a közönség kérésére újra megrendezik a hintós lovastornát is.
A lovasünnep látványos mozzanatai közé tartozik idén is a székely zászló ünnepélyes felvonása, a változatos lovas bemutatók, a „polgármesterek csatája”, valamint számos kísérőprogram.
Pénteken a Székelyföldi fogathajtó bajnokság és a munkalovak versenyével párhuzamosan a gyerekek kerülnek a középpontba. A harmadik alkalommal megrendezett lovas gyermeknapon állatismertető, lovas akadálypálya, bábszínház, interaktív kutyabemutató, nyuszisimogató és többszöri tombolasorsolás várja a legkisebbeket. A székelyudvarhelyi Legendárium csapata pedig rajzfilmekkel és óriás társasjátékkal érkezik – közölte Madaras Gyöngyvér szervező.
Bajkó Tibor főszervező hozzátette, árnyékolt ülőhelyekkel és bőséges parkolóhellyel készülnek, „így minden adott lesz egy emlékezetes hétvégi kikapcsolódáshoz”.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!