Nagyobb lesz a belterület és az ipari övezet
Készül Gyergyóalfalu rendezési terve: a dokumentumban több újdonság szerepel, többek között építkezési engedélyhez kötik a hétvégi házak építését, ipari zónát jelölnek ki a majdani A8-as autópálya településen átívelő szakasza közelében, valamint a telkek beépíthetőségének arányai is változni fognak.
Alfalu rendezési terve közel húsz éve lejárt, néhány évente tanácshatározattal hosszabbítják azt, de környezetvédelmi szempontok alapján egyre sürgetőbbé vált, hogy szigorúan betartandó szabályokat hozzanak, különös tekintettel a turisztikai részen egyre ellenőrizhetetlenebb építkezések miatt.
– A külterületeken – kaszálókon, legelős területeken – való építkezés még a kommunizmus idején elkezdődött, és mivel a kezdetektől nem volt ellenőrizve és büntetve ez a folyamat, később sem tudtuk kontrollálni. Egyre sürgetőbb a tény, hogy egységes szabályozást kell hozni, minden ingatlanra engedélyt kell kiváltani, elsősorban ezért döntöttünk amellett, hogy elkészíttetjük a település általános rendezési tervét. Ezáltal belterületté nyilvánítjuk mindazokat a területeket, ahol hétvégi házak épültek, később pedig kérelmezzük a turisztikai övezetté nyilvánítását
– fogalmazott a tervezett folyamatok kapcsán Gáll Szabolcs, Gyergyóalfalu polgármestere. Hangsúlyozta: a terv elkészültétől egy év áll majd a lakók rendelkezésére, hogy kiváltsák a már meglévő ingatlanjaikra az engedélyeket.
A településnek jelenleg két ipari zónája van: a Gyergyószentmiklós felőli kijáratnál, az egykori lengyár udvarán közel ötven hektár, valamint Gyergyószárhegy irányába a volt kollektív gazdaság területén további 15 hektár, valamint a különböző beruházások, mint például a burgonyaraktárak.
– A Szárhegy felőli településrészen szeretnénk megfékezni a további, ipari vonatkozású terjeszkedést, hiszen a legjobban termő mezőgazdasági területeink vannak itt, a Gyergyószentmiklós felé vezető részen pedig nem tudtunk megegyezni a területhasználókkal, így Borzonton, az autópálya nyomvonalának közelében alakítunk ki egy közel százhektáros ipari zónát. Mivel az autópályára fel- és levezető utak mentén lenne ez a rész, elkerülhető lenne, hogy a forgalom a települést érintse
– vázolta a terveket Gáll Szabolcs.
Azért, hogy minél több zöld felület maradjon a hétvégi házak övezetében, öt százalékban határozzák meg a telkek beépíthetőségét, a település más területein a jelenlegi húszról harminc százalékra emelik azt.
A település általános rendezési tervének javaslata elkészült, jelenleg a szakhatóságok által kiadandó engedélyekre várnak.

