Megszületett a Tavasz Menyasszonya
Tavaly ősszel számoltunk be arról, hogy három gyergyószentmiklósi lány menyasszonyi ruhát készített pusztán falevelekből. Akkor azt mondták, hogy folytatják az Erdő Menyasszonya elnevezésű projektjüket, ígéretüket pedig betartották: elmondásuk szerint az enyhe tél miatt esélyük sem volt elkészíteni a téli ruhát, a tavaszi alkotás azonban megszületett, két napot dolgoztak rajta. Tamás Eszter fodrász, sminkes megjegyezte, a cél továbbra is a régi: valami szépet, kreatívat adni a gyergyóiaknak.
Az őszi alkotáshoz hasonlóan, ezúttal is Tamás Eszter, Máté Kata és Bajkó Andrea közös munkájából született meg a menyasszonyi ruha, melynek a Tavasz Menyasszonya nevet adták a lányok. Két teljes napot dolgoztak vele, 20 méter ruhaanyagot használtak, és minden egyes darabját kézzel varrták össze. A faleveles alkotáshoz hasonlóan, ezúttal is rengeteg türelemre, ugyanakkor odafigyelésre volt szükségük, hisz a hátán található több mint hatvan gyöngyszemet és a Hollandiából hozott 150 darab színes gerberát is egyenként varrták a ruhadarabra.
Az Ősz Menyasszonyának ernyője volt, most pedig fátyol és egy párna alkotta a kellékeket, a lányok elmondása szerint utóbbival a tavasz ébredését igyekeztek szimbolizálni.
– A fotózás előtt egész éjszaka dolgoztunk: este kilenckor nekifogtunk, és hajnali fél ötig varrtuk a ruhára a virágokat – közölte Tamás Eszter, majd a projekt céljával kapcsolatban megjegyezte: valami szépet, természeteset, újat próbálnak mutatni, igyekeznek egyedi módon utat engedni a kreativitásuknak.
Mint mondják, ez a projekt egy folyamat, amely „úgy tisztességes, ha továbbviszik”. Terveik szerint nyár végén mutatják be a Nyár Me-
nyasszonyát, emellett remélik, hogy idén a téli ruhát is sikerül elkészíteniük. Arra a kérdésre válaszolva, hogy mit tartalmaznak majd ezek az alkotások, Tamás Eszter annyit mondott: konkrét terveik is vannak már, de nem árulják el, mert akkor nem lenne meglepetés.
Kertész László