Kisebb adót róttak a játéktermekre
Gyergyószentmiklóson szigorítják a szerencsejátékokkal foglalkozó egységek működését – döntötte el az önkormányzati testület. Az éves adójukat viszont csökkentették az eredeti elképzeléshez képest.
Elfogadta a játéktermek működtetésére vonatkozó szabályzatot a gyergyószentmiklósi önkormányzati testület. A határozat szerint a városkasszába évente 300 eurónak (mintegy 1500 lejnek) megfelelő összeget kötelesek befizetni négyzetméterenként a szerencsejáték-termet üzemeltető cégek – ebbe csak a kiszolgálófelületeket számolják bele, a mosdókat, raktárakat nem.
Nagy Zoltán polgármester hangsúlyozta, a meglévő engedélyek lejártáig a korábban érvényes szabályok alapján működhetnek ezek az egységek.
Amint arról beszámoltunk, korábban lakossági fórumot szervezett a városháza a témában, az ott elhangzottak nyomán csökkentették a határozatba foglalt adó összegét, ugyanis a közvitára bocsátott tervezetben még 500 eurós (mintegy 2500 lejes) érték szerepelt, amit az érintettek sokalltak.
A tanácsülésen arról is döntöttek, hogy elektromos töltőállomásokat telepítenek a városba. A hét helyszínen – az öntöde előtti parkolóban, a Pitypang napközi melletti parkolóban, az ifjúsági lakások közelében, a művelődési központ előtt, a CEC Bank előtt, valamint az ortodox templom mellett – a tervek szerint július 31-ig beüzemelik ezeket a kapott 1,17 millió lejes uniós támogatásból.
