Évadzáró a Figuránál: múlt, jelen és jövő egy évadban

Rendhagyó, a társulat negyvenedik születésnapját ünneplő évadot zárt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. A megye legrégebben működő színháza idén a régi, nagy sikernek örvendő előadások felelevenítése mellett minifesztivállal, dokumentumfilmmel, kiállítással ünnepelt.

Boncina-Székely Szidónia
Évadzáró a Figuránál: múlt, jelen és jövő egy évadban
Fotó: Boncina-Székely Szidónia

Idén 87 előadást játszott a gyergyószentmiklósi társulat, ezek közül 54-et a városban, az Öntöde épületében berendezett ideiglenes helyszínen, 33-at pedig különböző erdélyi és magyarországi városokban. A színház ebben az évadban közel tízezer nézőt vonzott, ami kevesebb ugyan a korábbi évadokhoz képest, de figyelembe kell venni a tényt, hogy jelenleg hatvan férőhelyes nézőtér áll rendelkezésükre – ismertette a számadatokat sajtótájékoztatón Albu István színházigazgató. Az ünnepi évad kapcsán hangsúlyozta: nem megemlékezések sorozata volt, hanem az élő kapcsolatoké, a nézőkkel és a korábbi társulati tagokkal való élmények lenyomata. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Az évad során az előadásokat úgy válogatták, hogy a színház első éveiben sikeres, meghatározó előadásokat megismételjék: így vitték színpadra ismét a Ház a határon (rendező: Keresztes Attila), A kisfiú és az oroszlánok (r.: Kolozsi Borsos Gábor), az Übü király (r.: Sardar Tagirovsky) és a Szép magyar komédia (r.: Albu István) korábbi darabokat, emellett Molnár Ferenc Liliomját,  Albu István rendezésében. A bemutatókra meghívást kaptak a korábban itt játszó színészek, rendezők is. 

– Az ünneplés részeként a Fordulatok című kiállítás rendhagyó módon vezette végig az érdeklődőket a színház történetén, Orosz Annabella és György-Tálas Eszter kurátorok munkájának köszönhetően, a Csiki Zsolt által rendezett dokumentumfilmmel pedig az volt a cél, hogy a tükröt, amelyet általában a színház tart a nézőknek, fordítsuk visszafelé, és ezáltal lássuk meg az utat, amelyen haladnunk kell a jövőben – fogalmazott Albu István.

Számos díjjal gazdagodott a színház idén is: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Gr. Bánffy Miklós-díjjal tüntette ki Albu István színházigazgatót, aki a legjobb rendezésért járó UNITER-díjat is megkapta a III. Richárd színpadra állításáért. A Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján Szilá­gyi Míra a Liliom című előadásban bemutatott színészi munkájáért nyerte el a fiatal tehetségeket elismerő Teplánszky Katalin-díjat, a legjobb díszlet díját pedig Márton Erika kapta a Liliom többdimenziós, asszociatív díszletéért. 

A társulat a nyári időszakban sem pihen: július 28-án Gyulán vendégszerepelnek a Liliom című előadással és részt vesznek az Egyfeszten augusztus 1–3. között, a színház- és könyvudvar működtetőiként. Augusztus végén évadnyitó előadásként a színház alapítója, Bocsárdi László rendezésében láthatják a nézők a Rinocéroszok című darabot, amely keretbe zárja a színház évfordulója kapcsán szervezett eseményeket. 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!