Aktuális problémákról, lehetőségekről és kihívásokról tárgyaltak a megye polgármesterei

Hargita Megye Tanácsánál gyűltek össze szerdán a megye polgármesterei. Több érdekes téma mellett arról is szó esett, hogy a fogvatartottakat a települések munka révén segíthetnék a társadalomba való visszailleszkedésbe.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
Becsült olvasási idő: 4 perc
Aktuális problémákról, lehetőségekről és kihívásokról tárgyaltak a megye polgármesterei
Fotó: Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntötte a résztvevőket hangsúlyozva, hogy mennyire fontos, hogy együtt beszéljék meg a közös ügyeiket időről időre. Az eseményen közel félszázan vettek részt, képviselve a Hargita megyei közösségeket. Petres Sándor, Hargita megye prefektusa a kataszteri hivatal munkatársait bevonva bemutatta az új földtörvény-módosításokat. Hargita Megye Tanácsának csapata Bíró Barna Botond alelnök koordinálásával a zöld átállás erősítésén dolgozik, jelenleg elektromos iskolabuszok beszerzésén dolgoznak, főleg az elszigetelt kistelepülések számára, ahonnan nehézséget okoz az iskolába járás. 

Hargita Megye Tanácsa nevében Fülöp Otília főépítész hívta fel a jelenlévők figyelmét a települések általános településrendezési tervei aktualizálásának fontosságára, annak érdekében, hogy lehessen tervezni a jövőbeni beruházásokat, fejleszteni a közösségeket. 

Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata

Incze Csongor megyemenedzser az Integrált Hulladékgazdálkodási Központ közbeszerzésének jelenlegi helyzetét ismertette a résztvevőkkel. Már sokadszorra írták ki a a gyergyóremetei Integrált Hulladékgazdálkodási Központ működtetésére vonatkozó közbeszerzést, jogszabály- és határidő-módosítások miatt. Többet nem hosszabbítanak a kiíráson, ha minden gördülékenyen megy, már jövőre elkezdheti működését a hulladékfeldolgozó központ. 

Borboly Csaba ismertette a megyei medvekérdés jelenlegi adatait és problémáit.

Sokan azért sem hívják a 112-es segélyhívó számot, mivel nem akarnak feltartani egy mentőautót addig, amíg a nagyvadat megtalálják. Ez is egy olyan nézőpont, ami miatt számos bejelentés elmarad, így az adatok nem tükrözik a valóságot

– fogalmazott. 

Madár Zsolt, a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás elnöke ismertette a társulás mesterterveinek és fejlesztési projektjeinek aktuális helyzetét.

Octavian Pop, a csíkszeredai börtön igazgatója a települések közötti együttműködés iránti vágyát fejezte ki, szeretnék, ha a fogvatartottakat munka és oktatás révén tudnák segíteni a társadalomba való visszailleszkedésbe. Bemutatták a megyei tanács elemzőirodája által készített IFI-konzultáció eredményeit, amely kitér a fiatalok lakhatására, karrierlehetőségeire, igényeire, a családalapítására és további őket érintő témákra – tájékoztat közleményében a megyei tanács sajtószolgálata.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!