Adventre készül a város
Bővül a díszvilágítás Gyergyószentmiklóson, az elemeit hetek óta rendre helyezik ki a közterekre, villanyoszlopokra. Most először állítják fel a város karácsonyfáját a főtéren, fotósarok is helyet kap mellette.
Hétfőn érkezett meg Gyergyószentmiklós főterére az a 12 méteres magas jegenyefenyő, amely a város karácsonyfája lesz, advent első vasárnapjára már teljes díszben fog pompázni, ígérte Nagy Zoltán polgármester. A fa mellett újdonságként egy négy méter átmérőjű díszt is elhelyeznek, ez a látványon kívül fotózkodásokhoz is remekül használható lesz. A főtéri parkban, a Szent Miklós-szobor előtt már áll az óriás adventi koszorú is, ezt a Step Dance tánciskola tanulói fogják feldíszíteni. A koszorún minden vasárnap a lakossággal közösen, meghitt rendezvények keretében gyújtanak meg egy-egy gyertyát, ahogy minden évben.
Az adventi vásár ebben az évben a park melletti sétálóutcában kap helyet, a házikókat már odaszállították az önkormányzat dolgozói, fel is díszítették. A főtéri üzletek kirakatait idén a Vaskertes Iskola művészeti osztályos tanulói rajzolják hangulatosra.
A város más részein is alakul a díszvilágítás. Ezúttal a szárhegyi úton is jutnak fények a villanyoszlopokra, és a kisebb parkokat szintén feldíszítik, sőt, idén a Márton Áron utcát is, amely a főteret és a múzeumot köti össze. A múzeumkertben lesz a Mikulásfalu, nagy forgalomra számítanak az oda vezető utcában.

