Vegyük észre kicsi és nagy értékeinket: pénteken kezdődnek a Hargitai Megyenapok

Idén május 19. és 29. között szervezik meg XIX. Hargitai Megyenapokat, melynek idei célkitűzése, hogy minél több települést bevonjanak, minél több közösséget meg tudjanak szólítani. Ennek érdekében közel száz színes programpont gazdagítja a rendezvényt.

Kovács Andrea
Becsült olvasási idő: 5 perc
Vegyük észre kicsi és nagy értékeinket: pénteken kezdődnek a Hargitai Megyenapok
Közel száz programpont gazdagítja az idei Hargitai Megyenapokat Fotó: László F. Csaba

Május 19. és 29. között szervezi meg a XIX. Hargitai Megyenapokat Hargita Megye Tanácsa, az alintézményei közreműködésével és civil szervezetekkel közösen. A megyei szintű rendezvénysorozat Hargita megye közösségeire, kulturális és természeti örökségére, valamint a kortárs kreativitásra épít. A megyenapok programjait hétfő délelőtt, sajtótájékoztatón ismertették a szervezők.

A sajtótájékoztatón Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke úgy fogalmazott: a Hargitai Megyenapok olyan eseménysorozat, mely során bemutatják a Hargita megyei közösség által képviselt értékeket. Ezeken keresztül a turisztikai népszerűsítést is segítik, és az identitásunkat erősítő, kulturális, hagyományos örökség mindennapi megélésére buzdítják a megyében élő embereket és közösségeket.

Bennünket összekötnek a hagyományok, a kihívások, az örökség és a kulturális környezet, ami a mai mindennapok megélésében iránytűként jelzi számunkra a helyes irányt. A megyenapok olyan eseménysorozat, amely azokra a dolgokra helyezi a hangsúlyt, amik összekötik a megyében élőket

– hangsúlyozta Hargita Megye Tanácsának alelnöke.

Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője elmondta: programkínálatukkal a helyi közösségeknek, a fiataloknak és a pünkösdi búcsúra érkezőknek szeretnének maradandó élményt nyújtani és megmutatni Hargita megye értékeit. Egyúttal ő ismertette az idei megyenapok kilencvenkilenc programpontból álló kínálatát. A rendezvényen gyermekprogramok, kézműves-foglalkozások, kvízjátékok, népdaltalálkozó, mesterségbemutatók, tájházbemutatók, koncertek, zenés előadások, könyvbemutatók, kirándulások, sziklamászás, irodalmi estek, színházi és néptáncelőadások, kiállítások, konferenciák, dokumentumfilmvetítések és helyi, hagyományos vásárok várják a Hargita megyei lakosokat és idelátogató turistákat. 

László F. Csaba

Mint megtudtuk, Csíkszéken tizennégy településen harmincnégy program, Udvarhelyszéken tizenkilenc településen harminckét program, Gyergyószéken tizenhárom településen harminc program várható, illetve Hargita megyén kívül három esemény várható. A kilencvenkilenc programból huszonkettő kétnyelvű, hat pedig kimondottan a román nyelvű közönséget szólítja meg, a programok 28 százaléka szól román anyanyelvűeknek is.

A hétfő délelőtti sajtótájékoztatón jelen volt Bartalis Izabella, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont menedzsere, aki elmondta: harminc programmal készülnek a megyenapokra, melyek közül a legfontosabb, központi esemény a Tájházak Hete, melyet május 21. és 28. között szerveznek. Emellett szerveznek különböző gyermekprogramokat, interaktív gyermekjáték-kiállítást, ahol az érdeklődők hagyományos gyermekjátékokat próbálhatnak ki, lesznek báb- és néptáncelőadások, illetve saját néptáncprodukciójukkal ott lesznek a Bágyi Vár-fesztiválon és az Oroszhegyi Nárciszfesztiválon is.

Kolcsár Béla, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója úgy tájékoztatott:

azokon a településeken is igyekeznek változatos programokat szervezni a megyenapok keretei között, ahol többségben román nemzetiségű, anyanyelvű közösség él.

Lesznek bábszínházi és színházi előadások, megyei szintű népdalfesztivál, könyvbemutatók, konferencia, mely a kultúra és önkéntesség tematikáját dolgozza fel, koncertek, és az egyre nagyobb érdeklődésnek örvendő szabadtéri kiállítások is a program részét képezik. Szabadtéri kiállításból kettőt terveznek: egyet a madéfalvi emlékműnél, egyet pedig Csíkdánfalván, mely a csíksomlyói búcsújárásra reflektál.

A megyenapok sportprogramjait Fekete Örs, a Hargita Megyei Hegyimentő Közszolgálat vezetője ismertette. Úgy fogalmazott:

sok kulturális és gasztronómiai program után jól jön egy kis mozgás, ezért a Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálat több programmal is készül.

Fő helyszínük a Vargyas-szoros, ott szinte minden napra szerveznek különböző programokat, mint sziklamászás, barlanglátogatás, barlangi nyílt napok, emellett gyermekcsoportokat visznek a Súgó-barlanghoz, az Egyes-kőhöz, a Vargyas-szorosba és Maroshévízre is.

Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság igazgatója programjaikról elmondta: nagy figyelmet szentelnek a gyermekvédelmi rendszereikben nevelkedő ifjak sport- és művészeti-kulturális életére is. Épp ezért a megyenapokon belül focikupát szerveznek az Oklándon működő Comite Egyesülettel a Hargita megyei központokban élő gyermekek számára. Emellett szakmai konferenciákat is szerveznek, melyekre különféle aktuális témákat emelnek be, mint a felnőttvédelmi ellátás kérdésköre, a nevelőszülői hálózat fejlesztése vagy a gyermekbántalmazás és gyermekelhanyagolás. A tanulságos konferenciákon civil szervezetek szakemberei, Maros és Kovászna megyei előadók, illetve a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság alkalmazottai tartanak előadást.

– Minden program valahol arról szól, hogy vegyük észre kicsi és nagy értékeinket, melyek nekünk fontosak.

A megyenapok a Hargita megyei lokális identitásról szól, az emberekről, érzékenységekről, helyekről, kultúrákról. Lesznek kisebb és nagyobb események, melyekbe mindannyian be tudnak kapcsolódni, a helyi közösségek is, és azok is, akik messzebbről jönnek, és kíváncsiak ránk, így ez jó alkalom arra, hogy megmutassuk, kik vagyunk, milyenek vagyunk – összegezte a XIX. Hargitai Megyenapok eseményeit Ferencz Angéla.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!