32 házkutatás 3 megyében
Harminckét házkutatást tartottak a rendőrök és az ügyészek pénteken egy szervezett cigarettacsempész-hálózat felszámolása érdekében Hargita, Kovászna és Brassó megyében – közölte a rendőrség. A nyomozati adatok szerint a csoport 2025 júliusában alakult meg Kovászna megyében, a hatóságok szerint a hálózat piramisszerű felépítésben működött, és egy olyan személy irányította, aki jelenleg bujkál a hatóságok elől. Feladata a csempészett cigaretták beszerzése és az értékesítési tevékenység felügyelete volt. A csoport alacsonyabb szintjén két személy állt, akik a cigaretták tárolásával, szállításával és különböző vevőknek történő értékesítésével foglalkoztak. A nyomozás során több olyan személyt is azonosítottak, akik nagy mennyiségben vásároltak a csempészáruból, majd továbbértékesítették azt a végső fogyasztóknak.
Legtöbb esetben kerülték a kommunikációs eszközök használatát. A találkozókat személyesen beszélték meg, a cigaretták átadására pedig rendszerint Sepsiszentgyörgy különböző pontjain került sor. A csempészett árut gyakran olyan autókban tárolták, amelyek első ránézésre elhagyott járműveknek tűntek, és ezeket időről időre áthelyezték, hogy ne keltsenek gyanút.
A házkutatások során a rendőrök mintegy 64 500 szál cigarettát, 27 120 lejt, 6000 eurót, egy légpisztolyt, 15 CO₂-palackot, 65 gumilövedéket, adathordozó eszközöket, valamint egyéb bizonyítékokat foglaltak le.
A DIICOT Hargita megyei ügyészei két személyt vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint a bűnszervezet tagjai. A Hargita Megyei Törvényszék szombaton az egyik gyanúsított esetében 30 napos előzetes letartóztatást rendelt el, míg a másik személy ellen hatósági felügyeletet alkalmaztak.

