Mélyponton

A ro­mán labdarúgó-válogatott története legrosszabb helyezését foglalja el a FIFA-világranglistán, lecsúszott az 58. pozícióba, és a harmadik kalapból várja majd a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolását. Magyarország egy helyet javítva a 38., és egyelőre a második Eb-selejtezős kalapban van.

Jakab Árpád
Mélyponton
Jelenet a lengyel–román meccsről. 6–0-val küldték haza a trikolórokat Fotó: Răzvan Pasarica/Sport Pictures

Közel három évtized alatt a román labdarúgó-válogatott ötvenöt helyet csúszott vissza a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) világranglistáján. 1997-ben még csak Brazília és Németország előzte meg az 1994-es világbajnokságon menetelő románokat, amiben elévülhetetlen érdeme volt az aranygenerációnak becézett társaságnak, élén Gheorghe Hagival. A mostani pocsék helyezésért is részben Hagi tehető felelőssé, hiszen szövetségi kapitányként a Nemzetek Ligája sorozat B divíziójában négyből négy meccset veszített el a trikolórokkal, köztük egy emlékezetes lengyelországi nulla-hat is becsúszott.
Románia a legutóbb közzétett rangsorban még az 52. volt, ám azóta a zsinórban elszenvedett vereségeknek tulajdoníthatóan immár az 58., ami a román labdarúgó-válogatott történetének legrosszabb helyezése. Az eddigi negatív rekordot is sikerült megdönteni: 2011 februárjában Răzvan Lucescu irányításával az 57. helyet foglalták el, akárcsak 2012 szeptemberében, amikor már Victor Pițurcă ült a kispadon.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Egy lépés előre

A románokkal ellentétben a magyar válogatott javított korábbi helyezésén, még ha csak egyetlenegy helyet is, így jelenleg a 38. a világranglistán. Marco Rossi szövetségi kapitány csapata Nemzetek Ligája-riválisai közül Ukrajna három helyet csúszott vissza, de a 36. pozíciójukkal így is megelőzik a magyarokat. Az ukránok helyzetét jelentősen befolyásolta az északírektől elszenvedett három-nullás, valamint a magyarok elleni egy-kettes vereség. A magyarok csoportját jelenleg vezető észak-írek hat helyet javítottak, de így is a 64. helyen vannak, míg a grúzok a 74.-ek.
A FIFA világranglistáját továbbra is a világbajnok spanyolok vezetik, de lássuk az első tíz helyezett rangsorát, zárójelben az előző helyezés: 1. (1.) Spanyolország 2011, 57 pont, 2. (2.) Argentína 1972, 80, 3. (3.) Franciaország 1958, 86, 4. (4.) Anglia 1925, 59, 5. (7.) Portugália 1807, 69, 6. (5.) Brazília 1806, 51, 7. (6.) Marokkó 1805, 34, 8. (8.) Belgium 1779, 17, 9. (9.) Hollandia 1778, 61, 10. (10.) Mexikó 1738, 48.

Hogy lesz ebből Eb?

A Football Meets Data szakportál elemzői szerint a svédektől hazai pályán elszenvedett egy-nullás vereség után biztosan kijelenthető, hogy a román válogatott a harmadik kalapból várja a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolását. A szakoldal úgy számol, függetlenül attól, hogy Románia milyen eredményeket ér el a Nemzetek Ligája hátralévő két novemberi mérkőzésén (hazai pályán Lengyelország, idegenben Bosznia-Hercegovina ellen), nem ke­rülheti el, hogy a harmadik kalapba kapjon besorolást, ami jelentősen csökkentené kijutási esélyeit a kontinenstornára.
Ha most tartanák a sorsolást, Magyarországot a második kalapból húznák ki, ez azonban változhat még a sorsolásig. Szoboszlaiék november 14-én Tbilisziben, három nappal később Budapesten lépnek pályára az északírek ellen – sokat nyomhat majd a latban, hogy milyen eredményeket érnek el ezen a két találkozón, illetve értelemszerűen az sem mindegy, mire jutnak majd a világrangslitán a nyakukban lihegő ellenfelek a Nemzetek Ligája-sorozatban.

A foci hazatér

A 2028-as labdarúgó-Európa-bajnokság sorsolását idén de­cember 6-án, Belfastban tartják. Összesen 12 csoportot alakítanak ki, amelyekbe négy vagy öt válogatott kerül. A csoportokból a 12 első helyezett és a legjobb 8 második helyezett közvetlenül kijut az Európa-bajnokságra. A rendező országok – Anglia, Írország, Skócia és Wales – részt vesznek a selejtezőn, de külön csoportba kerülnek. Két helyet fenntartanak a selejtező összesített rangsora alapján a két legjobb helyen végző azon rendezők számára, amelyek nem jutnak ki közvetlenül az Eb-re. A fennmaradó helyek (a rendező országok közvetlen kijutásától függően kettő és négy között) a 2028 márciusában megrendezendő pótselejtezőn dőlnek el. A pótselejtezőn részt vesznek a csoportok azon második helyezettjei, amelyek közvetlenül nem jutnak ki az Eb-re, és a 2026–2027-es UEFA Nemzetek Ligája legjobb helyezést elérő azon csoportgyőztesei, amelyek a selejtezőben a csoportjukban nem végeztek az első két hely valamelyikén.
A 2028-as labdarúgó-Eu­rópa-bajnokság lesz a 18. Eb, a tornát 2028. június 9. és július 9. között rendezik. A nyitómérkőzést 2028. június 9-én Cardiffban rendezik, amelyen a rendező Wales is részt vesz, ha kijut. Az elődöntőket (július 4–5.) és a döntőt (július 9.) a londoni Wembley Stadionban rendezik. Mindegyik meccs egyébként romániai idő szerint 16, 19 és 22 órakor kezdődik.
 

Nyolc város, kilenc stadion
Ami a helyszíneket illeti, Londonban a Wembley mellett a Totenham Hotspur stadionban rendeznek majd Eb-meccset, Manchesterben pedig csak a City stadionjában, mivel a város másik klubja, a United nem tudta garantálni, hogy az Eb-rajtig elkészülnek a legendás Old Trafford felújításával. Liverpoolban az Everton otthonában lesznek meccsek, mivel az Anfield pályájának méretei nem alkalmasak Eb-mérkőzések rendezésére. További helyszínek, Newcastle: St. James` Park, Birmingham: Villa Park, Glasgow: Hampden Park, Cardiff: Millennium Stadion, Dublin: Aviva Stadion.





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!