Először győzött a Vasas Femina a szezonban
Idegenben, a Szamosújvári Olimpia otthonában lépett pályára az FK Csíkszereda, és az első félidő közepén bő tíz perc leforgása alatt el is rendezte a három pont sorsát.
A felázott talajú pályán lejátszott találkozón Tóbik Melánia szemfülessége ért vezetést, aki egy kipattanó labdát helyezett a jobb alsóba a 21. percben. A 32. minutumban az FK koszovói gólvágója volt eremdényes, aki Herczeg Andrea beadása után volt eredményes.
– Kértem a lányokat, hogy ne foglalkozzunk a körülményekkel. (...) A lányok pontosan betartották, amit kértem. Az első félidőben nagy akarattal és fegyelmezetten játszottak, a két gyors gól pedig megnyugtatta a csapatot. A második félidőben olyan játékosokat is pályára küldtünk, akik sérülés után tértek vissza, és ezek a percek számukra is nagyon fontosak voltak. Igen, maradtak kihasználatlan helyzetek, de most csak az számít, hogy megvan a három pont, és ezzel újabb lépést tettünk a céljaink felé
– értékelt a mérkőzést követően Szeitl Szilvia, a csíkiak szakvezetője.
Először gazdagodott a szezon során három ponttal a Vasas Femina csapata. Az udvarhelyi lányok a Besztercei Gloriát győzték le tegnap. Érdekesség, hogy a Vasas-lányok annyi gólt szereztek ezen a meccsen, mint az előtte lejátszott tíz találkozón összesen.
Eredmények
Szamosújvári Olimpia – FK Csíkszereda 0–2 (0–2) /Tóbik Melánia (21.), Jehona Shala (32.)/.
Besztercei Gloria – Székelyudvarhelyi Vasas Femina FC 1–3 (1–1) /Daniela Mates (45+2), illetve Lia Vlas (17.), Miruna Boghici (52.), Aura Zănoagă (92.)/

