Tisztelgés Nagy Ferenc emléke előtt

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 2 perc
Tisztelgés Nagy Ferenc emléke előtt
György István és György Szilárd. Készülnek az új idényre Fotó: Szász Csaba

Péntektől vasárnapig a székelyudvarhelyi sportcsarnok ad otthont a III. Nagy Ferenc-emlékversenynek, amely a Székelyudvarhelyért Kupa hagyományait viszi tovább. A megmérettetés idén is nemzetközi: a hazai játékosok mellett Magyarországról, Moldovából, Montenegróból, Szerbiából és Kanadából is érkeznek fiatal asztaliteniszezők. Több mint kétszáz versenyző áll majd asztalhoz, a székelyudvarhelyi színeket mintegy harmincan képviselik.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



– A korábbi kiadásoknál 16 asztalon rendeztük a meccseket, a nagy létszám miatt idén húsz asztalt kell elhelyeznünk a sportcsarnokban – mondta György István, a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK csapatvezetője. Pénteken és szombaton nyolc kategóriában – fiúk és lányok U9, U11, U13 és U15 korosztályban – zajlanak az egyéni küzdelmek, vasárnap pedig az ötvennél is több nevezőt felvonultató családi versenyt tartják. A belépés díjtalan.

Felkészülés az új idényre

A hétvégi emléktorna elsősorban a klub fiataljainak jelent felkészülési lehetőséget. György István elmondta, hogy az ifik már két hete készülnek, szep-
tember végén a szlovén, majd a horvát WTT-versenyen indulnak, hogy világranglistapontokat gyűjtsenek az őszi U15-ös világbajnokságra. A felnőttgárda kerete változatlan maradt.
– Stabil csapatunk van, komoly rutinjuk van az európai kupaporondon is, idehaza rendre szállítják a bajnoki érmeket, célunk, hogy a következő idényben is az első három között végezzünk – közölte György.

Lemondás

Nem minden alakult azonban a tervek szerint. Az ISK-SZAK szerette volna megpályázni az Európa Kupa első körének lebonyolítását, de erről le kell mondania, ugyanis a sportcsarnok tetőfelújítása után a felső ablakokon beszűrődő fényt nem lehet teljesen kizárni.
– A szabályzat szerint a verseny helyszínére semmiféle külső fény nem szűrődhet be. Az oldalsó ablakok sötétítésével eddig nem volt gond, de a tetőn keresztül érkező fényre nincs megoldás – magyarázta György István.
A hazai asztalitenisz Szuperliga első bajnoki fordulóját szeptember 19–22. között rendezik, az Európa Kupa csoportköre pedig november 13-án kezdődik.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!