Új időpont, régi varázs – jövőre is lesz Csíki Jazz

Rendkívüli hangulat, világszínvonalú produkciók és több ezer lelkes résztvevő tette emlékezetessé a 15. Csíki Jazzt. A szervezők szerint minden az elképzelések szerint alakult, és már a jövő évi fesztivált tervezik – új időpontban.

Kovács Andrea
Új időpont, régi varázs – jövőre is lesz Csíki Jazz
A színpadon Alfredo Rodriguez triója. Eltáncolták a vihart Fotó: László F. Csaba

Most vagyok a legelégedettebb, minden jól sikerült, a szervezőcsapattal már kellőképpen összeszoktunk, együttműködésünk gördülékeny, és már el is kezdtük a jövő évi Csíki Jazz szervezését – jelentette ki Szilágyi Nóra, a Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál főszervezője.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



A csütörtöktől vasárnapig zajló fesztiválon összesen csaknem 2500 zenekedvelő néző vett részt. A legtöbb érdeklődőt pénteken a londoni Kessoncoda, szombaton a török Cenk Erdoğan, valamint a már évek óta visszatérő, magyarországi Kéknyúl zenekar, vasárnap pedig a már jól ismert Sárik Péter Trio & Falusi Mariann fellépése, valamint Alfredo Rodriguez Grammy-díjra jelölt kubai dzsesszzongorista és zeneszerző triójának koncertje vonzotta. A késő esti jam sessio­nökbe pedig minden este bekapcsolódtak a korábban színpadra lépő zenészek is.

Új időpont, régi varázs – jövőre is lesz Csíki Jazz

– Véletlenek nincsenek, csak csodák, és kijelenthetjük, hogy a fesztivál zárónapja csoda volt: a neves, világhírű zenészek koncertjei közben végig készenlétben voltunk mi, szervezők, hogy ha eléri a helyszínt az előre jelzett vihar, ami teljesen tönkretette volna az eseményt, gyorsan tudjuk összepakolni és megmenteni a különböző hangszereket, a koncertzongorát. Végül az eső elkerült, és a jelen levő gyermekek meg felnőttek közösen táncoltak. Eltáncoltuk a vihart. Hatalmas energialöket volt

– számolt be a szervező.

Új időpont, régi varázs – jövőre is lesz Csíki Jazz
Mint Szilágyi Nóra elmondta: néhány éve a fesztivál időpontja egybeesik a Tusványossal, így jövőre mindképp dátumváltoztatást terveznek, a Csíki Jazzt 2026-ban vagy július 17–19. között, a Tusványost megelőző, vagy augusztus 7–9. között, a Csíkszeredai Városnapokat követő hétvégén szervezik meg, fontos szempont, hogy sem a Csíkszeredai Régizene Fesztivállal, sem a Dob-Ban Ritmusfesztivállal, sem a Tusványossal, sem pedig a Csíkszeredai Városnapokkal nem szeretnék egy időben szervezni.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!