Hirdetés

Több busz, több utas

Szombattól a végleges menetrend szerint közlekednek Csíkszeredában a Csíki Trans járatai. A városi buszok új menetrendjének kialakításakor figyelembe vették a lakossági visszajelzéseket, és igyekeztek elhárítani a korábban felmerült problémákat. Egy új vonalat is indítanak, amely a buszpályaudvartól a városközponton és Csíksomlyón keresztül Taplocára közlekedik. A részleteket csütörtökön, sajtótájékoztatón ismertette Demény Attila, a Csíki Trans Kft. vezetője.

Bíró István
Becsült olvasási idő: 3 perc
Több busz, több utas
Utasok szállnak fel a városközpontban a buszra Fotó: László F. Csaba

Több mint két hónapos tesztüzemmód után végleges menterend szerint közlekednek szombattól a Csíki Trans járatai. Az elmúlt időszakban az utasok egyik legnagyobb igénye az volt, hogy a járatok többsége érintse a pályaudvart. Ennek eleget tettek – számolt be a sajtótájékoztatón Demény Attila, a Csíki Trans Kft. vezetője. Mint mondta, jelenleg a piros és a kék vonal kivételével valamennyi járat megáll a pályaudvaron. A kék vonal a Fűzfa utcai megállóban áll meg, amely szintén közel található a pályaudvarhoz. Újdonság az 5-ös, narancssárga jelzésű útvonal bevezetése.

Több busz, több utas

– Ez a buszpályaudvartól a Kossuth utcán, a Korona vendéglő előtt és a Márton Áron utcán halad végig, majd fel a Szék útján, onnan a Hétvezér negyeden keresztül a Sazy barkácsáruházig közlekedik. Ott megfordul, és ugyanazon az útvonalon tér vissza. Óránként jár, a barkácsáruház zárvatartási idejében pedig csak a taplocai sportpályáig közlekedik – részletezte Demény Attila. Hozzátette: a meglévő vonalakon is beiktattak néhány új indulási időpontot, ezzel főként a 4-es és 4D járatok esetében tapasztalt késéseket igyekeznek megszüntetni. Mint mondta, a visszajelzések többsége e két vonal korábbi indulásaira és késéseire vonatkozott.

– Úgy tűnik, hogy ezek a problémák megoldódtak, illetve megoldódnak. A további észrevételeket is szívesen fogadjuk – mondta a Csíki Trans vezetője, aki szerint az eddigi visszajelzések alapján jelentős igény mutatkozik a városi tömegközlekedésre. – Az utaslétszám jelentősen megnőtt, ezért úgy látjuk, jó irányba haladunk. Célunk, hogy a tömegközlekedést új utasrétegek számára is vonzóvá tegyük. Nemcsak a meglévő utasainknak kínáltunk többletszolgáltatást, hanem sikerült olyanokat is megszólítanunk, akik korábban nem vették igénybe a városi buszjáratokat. Vannak időszakok, amikor kevesebben utaznak, de ha kiszámítható és rendszerezett közlekedést szeretnénk biztosítani, ezekben az idősávokban is működtetni kell a járatokat, hiszen ilyenkor is akad néhány utas, aki számít rájuk – tette hozzá.

Megjegyezte: az eddig hat busz helyett 26 járja a várost, tehát a korábbiakhoz képest megoszlik az utaslétszám. A jegyeladási statisztikák szerint az utasszám a korábbihoz képest háromszorosára emelkedett.

Több busz, több utas

Újságírói kérdésre Demény Attila elmondta, hogy bár a Google képviselőivel már aláírták a szerződést, a menetrend egyelőre nem érhető el az utazástervezőben. A közzétételhez szükséges technikai ellenőrzés még folyamatban van, ennek lezárulta után néhány napon belül felkerülhet a rendszerbe. Konkrét időpontot egyelőre nem tudott mondani, de reményei szerint március folyamán ez is megoldódik. A jegyárak nem változtak, a jegyek továbbra is kizárólag fizikai formában vásárolhatók meg.

Az új menetrendeket kifüggesztik a megállókban, illetve nyomtatott formában megvásárolhatók is lesznek.





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!