Szórakozóhelyet is ellenőriztek

Ellenőrzést végzett a rendőrség kedd éjszaka az egyik csíkszeredai szórakozóhelyen. Olvasóink be­számolói szerint a mintegy másfél órás akcióban jelentős számú rendőregység vett részt, akik minden egyes vendéget igazoltattak.

Kovács Andrea
Szórakozóhelyet is ellenőriztek
A rendőrség speciális alakulata vett részt az akcióban. Nem derült fény bűncselekményre Fotó: Veres Nándor

Az esettel kapcsolatban Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak elmondta: a rendőrség nagyszabású megelőző akciót hajtott végre a nap folyamán, amelynek célja a közrend és a közbiztonság fenntartása, a jogsértések megelőzése, valamint a gazdasági, közúti és kábítószer-fogyasztással kapcsolatos jogszabályok betartásának ellenőrzése volt. Az akció részeként ellenőrzést végeztek egy szórakozóhelyen is, ahol a kontroll idejére felfüggesztették a bulit, amelyen jórészt egyetemista diákok vettek részt.
Az egynapos akció során a hatóságok összesen 270 személyt igazoltattak és hatvan járművet ellenőriztek, emellett 31 helyszíni drog- és alkoholtesztet is elvégeztek. Az intézkedések eredményeként három szabálysértést állapítottak meg, amelyekért összesen 12 ezer lej büntetést róttak ki. A bírságok között szerepelt egy pénzbüntetés az elektronikus pénztárgépek használatát előíró sürgősségi kormányrendelet megszegése miatt, valamint két figyelmeztetés: az egyik a közúti közlekedési szabályok be nem tartása, a másik pedig a biztonsági szolgálatokra és az őrzési kötelezettségekre vonatkozó előírások megsértése miatt. A rendőrség tájékoztatása szerint az akció során egyetlen bűncselekményt sem állapítottak meg.
A hatóságok hangsúlyozták, hogy az ilyen típusú tevékenységek célja a közbiztonság erősítése, a bűncselekmények és szabálysértések megelőzése, valamint a magasabb bűnözési kockázattal rendelkező területek fokozott ellenőrzése.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!