Sulyok Tamás Csíksomlyón: akik itt vannak, azok egy akaraton vannak
Magyarország köztársasági elnökeként harmadik alkalommal vett részt a csíksomlyói búcsún Sulyok Tamás.
– Azt gondolom, hogy ez minden magyar ember számára és minden keresztény ember számára meghatározó élmény. Az a sok százezer ember, aki itt van, azt lehet látni, hogy egy akaraton, egy véleményen vannak. Ez egy különleges pillanat minden magyar ember számára, és nekem, akinek az az alkotmányos feladatom, hogy a nemzet egységét fejezzem ki, köztársasági elnökként és magánemberként is nagyon nagy öröm. Úgyhogy hálás vagyok a Jóistennek, hogy el tudtam indulni. Köszönöm mindenkinek, aki itt volt velem együtt, zarándokoknak, egyházi személyeknek és mindenkinek, akik Magyarországról, Erdélyből, Csángóföldről idejöttek. Azt gondolom, hogy ez egy különleges találkozás, és egy évig ebből meg lehet élni – nyilatkozta a köztársasági elnök a szentmise végén.


