Nincs átvéve, de már használják
A csíkszeredai úthálózat karbantartási munkálatainak részeként újraaszfaltozták azt a „csomópontot” is, amelynek része a korábban alig használt aluljáró. Bár a munkát még nem vette át a város önkormányzata, az autósok már használják. Tiltó tábla nem áll útjukban…
[caption id="attachment_76023" align="aligncenter" width="1000"]
Évek óta nem járhattak át alatta. Behajtani nem tilos Fotó: Kovács Hont Imre[/caption]
Végéhez közeledik a Zsögödi Nagy Imre utca átfogó felújítása: hétfői ottjártunkkor az aluljáró közelében levő járdaszakasz aszfaltozására készültek. Egyik munkagépkezelő megerősítette: a friss aszfalton jól látszó, az aluljáró felé vezető nyomok valóban személygépkocsiké, tehát az autóvezetők elkezdték használni a felújított szakaszt.
A korábbi években a Zsögödi Nagy Imre utcán a központ felé haladóknak tilos volt a Brassói útra térniük, az aluljáró le volt zárva. Értesüléseink szerint korábban terület-visszaszolgáltatás miatt szűnt meg az autósforgalom.
– Nincsenek ilyen jellegű információink. Ez a munka a karbantartási munkálatok keretében valósult meg. A Zsögödi Nagy Imre utca teljes felújítása beruházási alapból készült, megvalósíthatósági tanulmány, tervek alapján, epítkezési engedéllyel. Az egész utca be van telekkönyvezve a városnak – válaszolta Szőke Domokos alpolgármester arra a kérdésünkre, miszerint telekkönyvileg rendben van-e a munkálat helyszíne. Mint megjegyezte: jelzőtábla nem tiltja az autóvezetők számára az aluljáró használatát.
Az alpolgármester szerint vélhetően szeptember közepén történhet meg a Zsögödi Nagy Imre utca műszaki átvételezése.
A közelben a Kicsimező utca korszerűsítése is folyamatban van, 1,62 millió lejes önálló beruházás részeként.
Kovács Hont Imre