Isten dicsőségét hirdeti

Orgonaszentelési ünnepséget tartottak vasárnap délután a csíkszeredai unitárius templomban. A helyi hívekkel együtt ünnepelt Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke is.

Bíró István
Becsült olvasási idő: 2 perc
Isten dicsőségét hirdeti
Orgonamegáldás. Történelmi pillanat Fotó: László F. Csaba

Hívek sokasága, illetve egyházi és világi elöljárók gyűltek össze az orgonaszentelésre a csíkszeredai unitárius templomban.

Isten dicsőségét hirdeti

Az ünnepség különlegessége volt, hogy a kezdőénekét rendhagyó módon orgonakíséret nélkül énekelték, ezzel megidézve azokat a történelmi időket, amikor a reformáció idején a protestánsok eltekintettek a csengettyűszótól, és elnémították az orgonát is a tiszta istentisztelet jegyében.

Isten dicsőségét hirdeti

Az ünnepi prédikációjában Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke kiemelte, azért a csodáért adnak hálát, hogy megvalósulhatott a közösség álma, és a hangszerek királynőjével, az orgonával együtt Isten dicsőségét és nagyságát hirdetik.

Isten dicsőségét hirdeti

Nagy ünnep ez. A közösség ünnepe, hiszen arról szól, hogy bennetek volt az az igényesség, az a vágy, hogy az Istenhez emelkedés, az éneklés minél magasztosabb, szentségesebb legyen. Ezért a vágyért, szándékért áldozatot tudtatok hozni, dolgozni tudtatok, és közös erővel megvalósítottátok ezt is, ahogyan egy évtizeddel ezelőtt ezt a csodálatos templomot

– mondta a főpásztor. Rámutatott: a 98. – Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett! – zsoltár azon túl, hogy új ének éneklésére sarkall, kimondja a hangszer fontosságát és szükségességét is.

Isten dicsőségét hirdeti

– Miközben új éneket, próféciát, élethelyzetet keresünk, érkezzünk el abba az állapotba, amikor a megőrzés idejét éljük. A megőrzés és a hagyományos régi értékek megélésére vagyunk hivatottak. Ilyen felismerés volt, amikor az unitáriusok visszatértek az orgonakísérethez. Az értékek megőriznek, megtartanak – hangsúlyozta az unitárius püspök.

Isten dicsőségét hirdeti

A prédikáció után megszentelték az orgonát, majd Bors László csíkszentsimoni orgonaépítő osztotta meg röviden az hangszer készítésének történetét, ezt követően pedig Szabó-Siklódi László Levente orgonaművész szólaltatta meg a hangszerek királynőjét. Az orgonaépítés 105 ezer lejbe került, ebből a hívek adománya 57 ezer lej.

Isten dicsőségét hirdeti



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!