Idén nyit az inkubátorház Balánbányán
Idén megnyithatják a balánbányai inkubátorházat, közölte lapunkkal Orbán Loránd Levente, Balánbánya alpolgármestere. Mint mondta, az épület legalább tizenöt kisvállalkozásnak, induló cégeknek tud helyszínt biztosítani, és reményeik szerint idén meg is nyithatják, mivel kívül-belül majdnem teljesen kész állapotban van. Az alpolgármester elmondta, már vannak érdeklődők, az önkormányzat vezetői pedig fontosnak tartják, hogy lehetőséget adjanak a helyi vállalkozásoknak a fejlődésre.
– Amióta megszűnt a bányavállalat, amely közel hatezer személyt foglalkoztatott, nincs alternatíva, ami az itt levőknek munkalehetőséget adjon. Nekünk létfontosságú, hogy segítsünk a vállalkozásoknak, amelyek munkahelyeket hoznak létre – közölte az alpolgármester.
Mint korábban írtuk, Balánbánya önkormányzata és Hargita Megye Tanácsa a Regionális Operatív Program (POR) pályázatán elnyert támogatásból a 4000 négyzetméteres volt óvodaépületben irodahelyiségeket, közös használatú teret, konferenciatermet, tárgyalótermet, kiállítóteret, műhelyeket, raktárt és technikai felületet alakítanak ki, illetve biztosítják a működtetéshez szükséges belső infrastruktúrát. A pályázat százszázalékos finanszírozást biztosít képzésekre fiatal vállalkozóknak, többek között az üzleti terv írásában vagy a cégmenedzsmentben.

