Haszonállatokat pusztító medvét lőttek ki
Kilőtték a Lóvészre visszajáró és haszonállatokat pusztító medvét hétfő este, közölte érdeklődésünkre Dobos László, Csíkszentmihály polgármestere.
Mint mondta, a lóvészi lakosok már hónapokkal azelőtt is jelezték, hogy a medve kárt tett a több gazdaságban: korábban egy tehenet ölt meg, de akkor nem sikerült kilőni a nagyvadat. Miután vasárnap, augusztus 17-én a medve egy állattartó udvarán megölt négy kecskét, amelyből kettőt el is fogyasztott, az állattartó 18-án panaszt tett a községházán, a polgármester pedig értesítette a vadásztársulatot, akik figyelték a gazda udvarát, ahol hétfő este ismét megjelent a medve. Ezt jelezték a 112-es sürgősségi számon is, de a nagyvad nem riadt el a helyszínre kiérkező csendőröktől. Mivel továbbra is veszélyeztette a háziállatokat, a beavatkozást elvégző csoport a kilövés mellett döntött, és a vadász lelőtte a közel 180 kilogrammos hím medvét.
– Visszajárt a medve, ezért be kellett avatkozni. Az előírásokat követve intézkedtünk, és ezeket a lépéseket meg kell tenni még azelőtt, hogy emberélet kerülne veszélybe
– hangsúlyozta a polgármester.

