Felújítják a Tusnád községi orvosi rendelőt
Napokon belül elkezdik a tusnádi családorvosi rendelő energetikai felújítását. Mivel a munkálatok az épület külsejét érintik, a rendelőben a felújítás ideje alatt a szokott rend szerint folytatódik a betegellátás.
A családorvosi rendelő energetikai felújítására kapott támogatást a tusnádi polgárMesteri hivatal Hargita Megye Tanácsától. Az 1970-es évek elején célirányosan orvosi rendelőnek épült ingatlan tatarozására már megkötötte a kivitelezési szerződést az önkormányzat, így jövő héten elkezdődhet a munka.
– Az energetikai felújítás magába foglalja az épület újrafedését, a külső hőszigetelést, illetve a nyílászárók cseréjét. Ezekre a munkálatokra 380 ezer lejt kaptunk a megyei önkormányzattól – nyilatkozta lapunknak Molnár József polgármester.
A hivatal önköltségén elkezdték ugyanakkor a rendelő akadálymentesítését is, az ehhez szükséges, a mozgássérültek által igénybe vehető feljáró a napokban elkészül.
Az épületben a családorvosi rendelő mellett egy szolgálati lakás is van, amit a községben szolgálatot teljesítő egészségügyi szakembereknek tart fenn a hivatal.

