Csíksomlyói roma fiataloknak biztosít munkát a Right Egyesület varrodája
Szociális varroda kezdte meg működését a Right Egyesületnek köszönhetően Csíkszeredában, a Brassói út 4. szám alatt, melynek ünnepélyes megnyitóját pénteken tartották. Az önerőből létrejött kezdeményezés célja, hogy szakmát adjon, munkahelyet biztosítson hátrányos helyzetű roma fiataloknak.
A hargitai megyeszékhelyen, a Magtár udvarán található barátságos, családias hangulatú varroda hivatalos megnyitóján megtudtuk: a létesítményben kezdetben két, a Somlyó utca 33. szám alatti közösségben élő fiatal kapott munkát, de az egyesület reményei szerint a jövőben további személyeket is foglalkoztatni tudnak majd. A műhely egy különleges termékre, az úgynevezett Öldy pizsamára specializálódik, amelyet kifejezetten magatehetetlen, ágyban fekvő betegek számára fejlesztettek ki.
Csata Orsolya, a Right Egyesület elnöke hangsúlyozta, hogy kezdeményezésük három fő célt szolgál.
– Elsőként szeretnénk munkát adni – kezdetben egy-két, később akár több fiatalnak is –, különösen a somlyói roma közösségből. Második célunk, hogy stabil jövedelmet teremtsünk az egyesület számára, amiből fedezni tudjuk ezeknek a gyerekeknek a tanítását, az úszóedzéseit, a fagyizásokat. A harmadik pedig, hogy egyre több emberhez juthassunk el a munkánkkal és a termékeinkkel, főleg az általunk kifejlesztett Öldy pizsamával, amelyet kifejezetten ágyban fekvő, mozgásukban korlátozott betegek számára készítünk. Ennek különlegessége, hogy oldalt patenttal nyitható, így a beteget nem kell emelgetni az öltöztetéshez, egyszerűen oldalra lehet fordítani és el lehet végezni a szükséges feladatokat. Már küldtünk belőle mintadarabokat idősek otthonaiba és gondozóknak, és a visszajelzések nagyon pozitívak voltak. A termék – amit személyes tapasztalat inspirált – szabadalmaztatása folyamatban van. A varrodát teljes mértékben saját erőből hoztuk létre, sem állami, sem önkormányzati támogatást nem kaptunk hozzá. Bár volt lehetőség pályázati úton elindítani, végül nem vállaltuk a hosszú távú kötelezettségeket, hanem a támogatóink segítségével, önerőből valósítottuk meg.
.jpg)
Az egyesület elnöke rámutatott: a Right Egyesület évek óta azon dolgozik, hogy segítse a társadalmi felzárkóztatást és előmozdítsa a munkaerőpiaci integrációt. Azért hozták létre, hogy támogassa a CséBé (Csíki Brazilok) csapat munkáját, amely a csíksomlyói cigánytelepen élő gyermekek és fiatalok közösségeként 2021 januárjában, egy pusztító tűz után alakult, amikor sok család maradt otthon nélkül. Ma már 35-40 fiatal vesz részt az önkéntesek által szervezett programokon – köztük futó- és úszóedzéseken, angol- és gitárórákon, számítógépes és robotikai képzéseken, kreatív foglalkozásokon és egyéb igény szerinti tevékenységeken – részletezte érdeklődésünkre Csata Orsolya. Hozzáfűzte: – A csapattal gyakran látogatunk színházat, mozit, koncerteket, kiállításokat és különböző versenyeket. A szülők számára is szervezünk tájékoztató alkalmakat szakemberekkel, valamint közös kézművesprogramokat. Munkánkat támogatásokból, adományokból és pályázatokból finanszírozzuk. Hisszük, hogy minden gyermeknek joga van a tanuláshoz, a kultúrához és a minőségi oktatáshoz. Hosszú távú célunk egy tanoda létrehozása, ahol még több gyermek számára tudunk biztonságos, támogató és fejlesztő környezetet biztosítani.

