Hirdetés

Az eredeti, 1904 telén felavatott épület megjelenését követi a felújított Vigadó

Az alagsortól a tetőig felújítják Csíkszereda emblematikus épületét, a Vigadót. Emellett számos más beruházásra is számíthatunk a következő években, ugyanis jelenleg a városháza által leszerződött vagy megpályázott projektek értéke meghaladja a 405 millió lejt.

Kovács Andrea
Az eredeti, 1904 telén felavatott épület megjelenését követi a felújított Vigadó
Bors Béla, Vincze Loránt és Korodi Attila Fotó: Kovács Andrea

Jövő év második felében kezdődhet el a Vigadó épületének felújítása – jelentette be Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere az épület előtt szervezett sajtótájékoztatón pénteken. A tervek szerint az alagsortól a tetőszerkezetig felújítják, külsőleg az eredeti, 1904 telén felavatott épület megjelenését követi majd, és funkciójában is megtartja az előadóterem rendeltetést: elsősorban a Csíki Kamarazenekar és a Hargita Székely Néptáncszínház előadásainak biztosít helyet.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

A műemlék épület újjáépítésének finanszírozására az önkormányzat a Központi Régió Programhoz (PRC) nyújtott be pályázatot február 8-án. A pályázat értéke 35,2 millió lej, amelyből 31 millió elszámolható költség, az Európai Unió támogatása – ismertette az elöljáró.

– Már négy évvel ezelőtt – az első mandátumunk kezdetén – világos volt, hogy ezzel az épülettel foglalkoznunk kell, vissza kell adnunk a közösségnek, így a felújítás a városrehabilitációs program listáján prioritásként szerepel.

Célunk, hogy a Vigadó újra része legyen Csíkszereda pezsgő kulturális életének

– nyilatkozta Bors Béla alpolgármester. Ugyanakkor hozzátette: a Piac utcai kazánház felújítását és kortárs művészeti központtá történő alakítását célzó pályázatot is sikeresen feltöltötték az elektronikus rendszerbe. Az épület rendeltetésének megváltoztatása egy 20,5 millió lejes pályázat, ugyancsak lényeges, 18,2 millió lejes uniós támogatással.

Az eredeti, 1904 telén felavatott épület megjelenését követi a felújított Vigadó
A Vigadó újra része lesz Csíkszereda pezsgő kulturális életének

Jól használják fel a pénzt

A sajtótájékoztatón jelen volt Vincze Loránt európai parlamenti képviselő is, aki a nap folyamán több olyan helyszínre is ellátogatott a megyeközpontban – például a taplocai iskolakampuszra –, ahol különböző uniós finanszírozású beruházásokra készülnek.

Öröm látni, hogy Csíkszereda folyamatosan fejlődik, olyan projektek, beruházások követik egymást, amelyek nem csupán egy alaposan kidolgozott városfejlesztési terv részei, de a városlakók érdekeit szolgálják.

A támogatásként érkező pénzösszegek itt jó helyre kerülnek, emellett lényeges, hogy az önkormányzat képes kigazdálkodni, megteremteni ezek mellé a szükséges önrészt is – mutatott rá a képviselő.

Hozzátette: érdekük, hogy az erdélyi magyarság számára továbbra is legyenek lehívható összegek, melyeket város-, település- és vidékfejlesztésre lehet fordítani, hogy behozhassuk a lemaradásokat.

Az eredeti, 1904 telén felavatott épület megjelenését követi a felújított Vigadó
Uniós támogatással újítják fel a Vigadót Csíkszeredában

Hosszú a projektek lajstroma

Mint elhangzott: jelenleg a városháza által leszerződött vagy megpályázott projektek értéke 405,9 millió lejre rúg, amiből az uniós támogatás értéke 308 millió lej, a többit a városházának szükséges biztosítania önrészként. A projektportfóliónak részei az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) által támogatott beruházások, 278,9 millió lej, valamint a Központi Régió Program (PRC) által biztosított finanszírozás is, 119 millió lej értékben.

Az eredeti, 1904 telén felavatott épület megjelenését követi a felújított Vigadó

Előbbi – egyebek mellett – duális képzést és kampuszfejlesztést, tömbház-hőszigeteléseket, iskolai felszerelések beszerzését, kerékpárút-fejlesztést, digitalizált hulladékgyűjtő szigeteket és hulladékudvart, köz- és kulturális intézmények megújítását, utóbbi pedig a Vigadó épületének és a Fodor Sándor park, illetve több tömbház felújítását, valamint a Piac utcai kazánház kortárs művészeti központtá történő alakítását foglalja magában.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!